Állandó haditengerészeti bázist nyit Moszkva Szíria partjainál

2016. október 10. 14:25

Állandó tengeri támaszpontot nyit Moszkva a szíriai Tartusz kikötőjében, amit eddig hivatalosan csak ideiglenesen használtak – jelentette be az orosz védelmi minisztérium. Orosz sajtóértesülések szerint a Kreml Egyiptommal is tárgyal katonai létesítmények nyitásáról. Korábban megírtuk, hogy Oroszország növelné katonai jelenlétét a nagyvilágban és tervezi kubai, vietnami és közép-ázsiai katonai bázisok újranyitását.

2016. október 10. 14:25

Állandó haditengerészeti bázist fog létesíteni Oroszország az általa jelenleg is használt szíriai kikötőben, Tartúszban – jelentette be hétfőn Moszkvában Nyikolaj Pankov orosz védelmi miniszterhelyettes. Pankov az orosz Szövetségi Tanács (a Duma felsőháza) külügyi bizottságának ülésén közölte: az erre vonatkozó dokumentumokat már előkészítették, és a kérdésről tárcaközi egyeztetés folyik. 

Tartúszban az orosz hadiflotta jelenleg anyagi és műszaki ellátó bázist tart fenn. Szíriában emellett, az orosz hadseregnek Latakia tartománybeli Hmejmímben van légi támaszpontja.

Egyiptomban is terjeszkedne Moszkva

Az Izvesztyija című napilap hétfői száma az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Moszkva tárgyalásokat folytat egy vagy több egyiptomi katonai objektum, egyebek között a Szidi Barrani-i légitámaszpont bérbevételéről is. Az újságot forrásai szerint sikeresek a tárgyalások és a bázisbérlés 2019-ben kezdődhet. Szidi Barranit korábban 1972-ig bérelte a szovjet légierő.

A lap úgy tudja, hogy a tárgyalások jelenlegi állása szerint Oroszország tengeri úton szállítaná Egyiptomba a szükséges hadfelszerelést, és a bázison állandó katonai személyzet tartózkodna, amelynek létszáma a kezdeti időszakban csekély lenne. A lap egy másik forrása szerint a támaszpontra „geopolitikai feladatok megoldásához lenne szükség, a térség súlyos instabilitásának körülményei között”. 

Korábban beszámoltunk arról, hogy Oroszország katonai bázisok újranyitását tervezi volt szovjet tagállamokban, valamint Kubában és Vietnamban is.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2016. október 10. 22:31
Mennyi hazaáruló putyinpincsi van jobboldalon... Nem gondoltam volna '89-ben, hogy még ide jutunk! Szégyen egy NATO tagra nézve.
basatu
2016. október 10. 17:24
A nyugat világuralmi törekvéseinek annyi,azaz az új világrend alakult ki.Tehát vége a szabad rablásnak,bajkeveréseknek,és öncélú háborús hisztinek.A nyugat elveszítette gazdaségi és katonai -technológiai fölényét.A nyugat állandó társadalmi ,gazdasági válságának következtében elveszítették azt amit ők régen szabadságnak ,demokráciának tartottak.Kénytelenek lesznek integrálódni az új világrendbe ,ha nem teszik végleg lemaradnak a világ más rohamosan fejlődő részétől is.Ebből a bajból még egy világháború kirobbantásával sem tudnának nyertesként kikerülni.
predator
2016. október 10. 15:59
Épp itt volt az ideje. Az amcsik megpróbálják az oroszokat körbebástyázni, elszigetelni. Itt az idő,hogy ebből visszakapjanak egy kicsit. Putyin elnök 2002-ben a békülékenységéről és a jó szándékáról tett tanúbizonyságot, amikor bezáratta azokat a bázisokat. Az egész elnöksége során többször is kinyilvánította, hogy együtt kíván működni a nyugattal, mint egyenrangú partner, egy olyan partnerségben amely a kölcsönös előnyökön alapulna. 2007-ben is, egy USA-val közös rakétavédelmi rendszer kiépítését javasolta, aminek része lett volna a gabalai (Azerbajdzsán) területén található szovjet időkben épült rakétavédelmi megfigyelőbázis közös orosz-amerikai használata. A bázis berendezései beláttak többek közt Irán, és egyéb közel-keleti,az USA által csak "latorállam" megnevezéssel illetett ország területére, és figyelni tudták a rakétaindításokat. Mert ugye az amcsik dumája az ABM szerződés felrúgásására az volt, hogy Irán ellen épülne a rendszer, azért kellenek a K-Európai komponensek. Putyin elnök simán helyt adott volna egy orosz bázison nekik, ahonnan garantáltan meg tudták volna figyelni az összes iráni rakétatesztet. Cserében annyit kértek, hogy amerikai rakétavédelmi rendszer bázisaira szabad bejárása legyen az orosz katonáknak és legyen még közös üzemeltetésű,amerikai építésű bázis. Plusz teljes körű adatmegosztást ígért a "lator államok" rakétafejlesztési tevékenységéről orosz részről. Válaszként azt kapta, hogy a jenik szívesen mennek Gabalába, meg az orosz adatoknak is örülnek, de azt ne várják cseébe, hogy akár csak egy amcsi rakétavédelmi bázist is közösen fognak majd üzemeltetni az orosz és az amerikai erők, és cserébe jenki adatokat se várjanak, mert az "titkos". Vagyis az oroszt a nyugat megint csak alávetett félként és nem egyenrangúként képzelte el a partnerségben. Elvártak volna mindent, de cserébe semmit nem adtak volna. Így természetesen nem lett semmi a dologból, sőt Gabalát azóta be is zárták az oroszok. Ez csak egy a sok hasonló megnyilvánulásból, amivel Putyin bizonyította, hogy partnere kíván lenni a nyugatnak. A nyugattól ehelyett kapott színes forradalmakat és körbezárást.Csak éppen a nyugatnak ők nem úgy kellenek mint egyenrangú partner, hanem mint kihasználni való, másodrangú, alávetett fél. Ez Jelcin idejében még működött is. Putyinnál már nem működik. Ezért utálják nyugaton, ezért fikázza minden nap a nyugati mainstream média, és annak magyar seggnyalói. A nyugat szarik a demokráciára, ha kiszolgálja valaki az érdekeit. Szaud-Arábiában az ENSZ jelentései szerint 15 éves gyerekeket ítél lefejezésre, különböző amputációkra(kar, láb levágás), a "független bíróság" a jenki elnök és a média mégsem hisztizik hetente a szaudi demokrácia siralmas állapotáról. Ők nem feddést kapnak a jenki elnöktől, hanem F-15-ösöket és Abremseket kedvező áron. ENSZ jelentés 15 éves gyerekek szaud- arábiai kivégzéséről: http://www.ohchr.org/EN/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=20649&LangID=E https://www.rt.com/news/362019-saudi-un-children-stoning-death/ Putyin ráunt arra, hogy amikor normális partnerséget akar, akkor csak hátba döfést kap helyette. Most megmutatja a gorombább arcát,és bizony igaza van. A nyugat meg emiatt sír, hogy van valaki aki nem térden csúszva közeledik feléjük.
egysegelem
2016. október 10. 15:42
Ebbe mar egyszer tonkrementetek Vologya, es megint tonkre fogtok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!