Amikor arról kérdezték, hogy gondolja-e, hogy az oroszok aktívan részt vesznek Trump megválasztatásában az ovális irodába, Clinton hosszabb hallgatás után így felelt: „Szerintem eléggé különös, hogy ez az esemény abban az időben történt, amikor Trumpból jelölt lett”.
Hozzátette: „Sokszor idézek egy nagyszerű mondást, amit az arkansasi éveim során tanultam: Ha egy kerítésoszlopon teknőst látsz, nem jutott oda magától”.
Putyin: Mit számít, ki tette?
Vlagyimir Putyin a Bloomberg-nek adott interjújában elmondta, hogy a Demokrata Nemzeti Bizottság többezer e-mailjeinek és dokumentumainak hekkelése szolgálat volt a társadalomnak, ugyanakkor tagadta az amerikai vádakat, miszerint bármi köze lett volna az akcióhoz az orosz kormánynak.
„Figyeljen, számít-e egyáltalán, hogy ki törte fel az adatokat?” – kérdezte. „Az a fontos, hogy a tartalom közszemlére lett téve” – tette hozzá.