Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Amatricét és a többi érintett olasz települést gyakorlatilag porig rombolta a szerda hajnali földrengés, mely álmukban érte a helyieket. Már legalább 120 halálos áldozatról tudni.
Legalább százhúsz halálos áldozata van a közép-olaszországi földrengésnek – mondta a szerda este helyszínre látogató Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki megköszönte a mentésben résztvevők munkáját.
Korábban bejelentette, hogy minden segítséget megadnak a mentéshez. Az olasz kormány 235 millió eurót szabadított fel e célra a sürgősségi alapokból.
