Clinton szerint Trump a terroristáknak toboroz

2016. május 20. 08:32

Hillary Clinton Észak-Korea diktátorának dicséretével és terroristák toborzásával vádolta meg Donald Trumpot, emellett pedig azt nyilatkozta: ő az egyedüli demokrata elnökjelölt. A republikánus Trump válaszában alkalmatlan jelöltnek titulálta Clintont, a demokrata elnökjelölt-aspiráns Bernie Sanders pedig cáfolta, hogy lefutott lenne az előválasztás.

2016. május 20. 08:32

Az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje, Hillary Clinton egy csütörtöki televíziós interjúban „túlságosan kiegyensúlyozatlannak” mondta várható republikánus vetélytársát, Donald Trumpot ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.

A CNN hírtelevíziónak adott interjújában Clinton a választási kampány eddigi legélesebb támadását intézte Donald Trump ellen. „Megosztónak és veszélyesnek” mondta, majd „túlságosan is változékonynak” minősítette a republikánusok várható elnökjelöltjét, és – ellentétben egy korábbi interjújában mondottakkal – alkalmatlannak ítélte a New York-i üzletembert arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. 

Mindennek alátámasztására Clinton Trumpnak az utóbbi hetekben tett külpolitikai állásfoglalásait idézte. Szerinte ugyanis Trump „nekitámadt Nagy-Britanniának, dicsérte Észak-Korea diktátorát, azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia a NATO-ból, és meg kell engednie, hogy más országoknak is legyen atomfegyverük”

Trump pár nappal ezelőtt a Reuters hírügynökségnek adott interjújában valójában nem dicsérte az észak-koreai vezetőt, hanem csupán hajlandónak mondta magát találkozni és tárgyalni Kim Dzsong Unnal. 

Clinton: Trump, a terroristatoborzó

Hillary Clinton szerint Trumpnak nemcsak az álláspontjai, hanem kijelentéseinek következményei is megsértenek embereket, és potenciálisan veszélyesek. 

„Amikor valaki az Egyesült Államok elnökségéért száll harcba, akkor az egész világ figyeli, és ha azt mondja, hogy betiltja minden muszlim belépését az Egyesült Államokba, akkor ezzel a muszlim világnak üzen, de egyúttal a terroristáknak is” – fogalmazott Clinton, aki egyenesen azt állította, hogy Trump lényegében tagokat toboroz a terrorszervezeteknek. Szerinte ugyanis Trump a muszlimokra vonatkozó kijelentéseivel még többeket ösztökélt arra, hogy csatlakozzanak a terroristákhoz. 

Amikor az interjúkészítő azzal a feltevéses megfogalmazással fordult hozzá, hogy „ha ön lesz a demokraták elnökjelöltje ...”, Clinton türelmetlenül félbeszakította a riportert, és leszögezte: "Én leszek a pártom elnökjelöltje, ez valójában már megtörtént, nem is kérdéses, hogy ne én legyek". 

Sanders és Trump határozottan cáfolnak

Hillary Clinton interjújára mind Donald Trump, mind Bernie Sanders – Clinton pártbeli vetélytársa – reagált. Trump közleményben válaszolt: „Az a tény, hogy Hillary azt gondolja, hogy muszlimok beutazásának átmeneti betiltása – amelyet ő a muszlimok betiltásának nevez – a terrorizmust segíti, azt bizonyítja, hogy Bernie Sanders korrekt volt, amikor azt mondta, hogy alkalmatlan az elnökségre” – írta Trump. Közleményében a várható republikánus elnökjelölt még hozzátette: „kérdezzék csak meg Hillaryt, ki robbantotta fel a múlt éjjel azt a repülőgépet? Újabb szörnyűséges tragédia, amely elkerülhető lett volna. Hillarynek rossz az ítélőképessége, alkalmatlan arra, hogy országunk ilyen nehéz és kényes időszakában elnökként szolgáljon”

Trump a repülőgépet említve minden bizonnyal az eltűnt egyiptomi utasszállítóra gondolhatott, melyről mindazonáltal még nem bizonyosodott be, hogy terrortett miatt zuhant le. 

Bernie Sanders kampánystábja szintén közleményben válaszolt Clinton interjújára. „Az elmúlt három hétben Indiana, Nyugat-Virginia és Oregon választói tiszteletteljes egyet nem értésüket fejezték ki Clinton külügyminiszterrel. Mi arra számítunk, hogy a szavazók a hátralévő nyolc előválasztáson szintén az egyet nem értésüket fejezik ki. És mivel csaknem valamennyi országos és szövetségi államban készült felmérés azt mutatja, hogy Sanders szenátor jobban, sokkal jobban szerepel Donald Trumppal szemben, egyértelmű, hogy amerikaiak millióiban növekszik a kétely a Clinton-kampány iránt” – szögezi le Sanders kampánystábja.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2016. május 20. 11:59
Kétségbeesettnek látszik hillary :)
Anonymtalan
2016. május 20. 11:11
"Trump a terroristáknak toboroz" Clinton technikailag ballib, azaz végrehajtja a régi parancsolatot: vádold ellenfeledet azzal, amit te teszel.
Vigyázzunk
2016. május 20. 10:31
"we came we saw he died" Undorító féreg ez a Clinton.
hartnesz
2016. május 20. 09:42
Sajnos egyik kutya másik eb. Mindkettő alkalmatlan lesz elnöknek nade az USAban eddig is pojácák voltak az elnökök. pl. R. Reagan, Schwarzenegger
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!