Nahát: a belgák elkaszálnák az Ukrajnának adandó gigahitelt, és ezt nyíltan ki is mondták

Bart De Wever belga miniszterelnök közölte „mindent megtesz, ami csak hatalmában áll”, hogy megakadályozza az EU által Ukrajnának nyújtott új hitelt.

A március 22-i terrortámadások után vasárnap nyitják újra a brüsszeli Zaventem repülőteret, de csak részlegesen. A Brussels Airlines három gépe száll csak fel majd. Közben Belgiumban vádat emeltek egy férfi ellen egy állítólag Franciaországban tervezett terrortámadással összefüggésben.
Újranyit a reptér
Vasárnap részlegesen újranyitják a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol az előző héten kettős robbantásos merényletet hajtottak végre – jelentette be a légikikötőt üzemeltető vállalat.
Arnaud Feist, a vállalat igazgatója arról számolt be szombati sajtótájékoztatóján, hogy másnap három járatot fog indítani a Brussels Airlines belga légitársaság a repülőtérről. „A belgiumi légi közlekedés történetének legsötétebb napjait élte meg az ország” – mondta Feist a tizenhat halálos áldozatot követelő repülőtéri robbantásokról.
A március 22-én elkövetett terrortámadások után lezárták a füstölgő, helyenként romos repülőteret és az oda vezetők utakat, valamint törölték az összes járatot. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liege-be és más városok repülőtereire irányították át.
Újabb feltételezett terrorista ellen emeltek vádat
Újabb ember ellen emelt vádat szombaton a belga szövetségi ügyészség a Franciaországban nemrégiben meghiúsított terrortámadással kapcsolatban.
Az ügyészség tájékoztatása szerint terrorszervezetben való részvétel miatt emeltek vádat a Y. A. nevű, belga állampolgárságú férfi ellen, akit még csütörtökön vettek őrizetbe a hatóságok.
A 33 éves férfi a harmadik személy, aki ellen vádat emelt az ügyben a belga vádhatóság.