Terror Brüsszelben: őrizetbe vettek még három embert

2016. március 25. 12:33

A metróban robbantó Khalid el-Bakraoui feltételezett segítőjét fogta el a belga rendőrség Brüsszelben sajtóértesülések szerint. A fiatalember a terrorista el-Bakraoui mellett egy nagy táskát cipelt, magában a robbantásban azonban feltehetően nem vett részt a rendőrség szerint. Németországban szintén elfogtak két embert a brüsszeli merényletekkel összefüggésben.

2016. március 25. 12:33

Őrizetbe vették azt a fiatalembert, akit a brüsszeli metró kameráinak felvételén láttak a több ember halálával járó öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraoui mellett – írta a De Standaard flamand nyelvű belga napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva pénteken. Elfogták és őrizetbe vették azt a gyanúsítottat, akit a hatóságok tájékoztatása szerint a rendőrség felismert a brüsszeli metró biztonsági kameráinak felvételein. A péntek reggel Brüsszel Forest nevű negyedében tartott rajtaütés során előállított fiatalembert nem nevezte meg a rendőrség.

Korábbi sajtóhírek szerint ketten követhették el a maelbeeki merényletet, mivel a már azonosított Khalid el-Bakraoui mellett a rendőrség tájékoztatása szerint a biztonsági kamerák rögzítették, hogy egy nagy táskát cipelő ismeretlen férfi volt az öngyilkos merénylő társaságában a metróállomáson, nem sokkal a robbantás előtt. A rendőrség azt feltételezte, hogy a második gyanúsított nem vett részt a robbantásban. Egyes hírek szerint a férfi nem is szállt fel a metróra Khalid el-Bakraouival.

Hat gyanúsítottat már tegnap éjjel elfogtak

A hatóságok szerdán azonosították a metróban robbantó Khalid el-Bakraouit, akinek a testvére, Ibrahim egyike volt a repülőtéri merénylőknek. A belga rendőrség elfogott hat embert csütörtök éjjel Brüsszelben, a két nappal korábbi, 31 halálos áldozatot követelő merényletek nyomozása keretében. Hármat közülük Brüsszel kellős közepén, a főügyészség közvetlen közelében állítottak elő, míg a másik három személyt a belga főváros Jette és Schaerbeek nevű negyedeiben fogták el. Kilétükkel kapcsolatban további részleteket nem árultak el.

A belga rendőrség továbbra is keresi azt az embert, aki a megtámadott Zaventem nemzetközi repülőtér biztonsági kameráinak felvételein, az öngyilkos merénylők társaságában látható. A két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette, a sebesültek száma pedig háromszáz felett van.

Frissítés: Még két embert elfogtak, de Németországban

Őrizetbe vettek két férfit Németországban a brüsszeli terrortámadásokkal összefüggésben – jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin. Az egyik férfit Düsseldorf térségében vették őrizetbe csütörtök délután. A helyi szalafista szubkultúra tagjaként ismert Samir E.-t a török hatóságok tavaly nyáron feltartóztatták a szíriai határvidéken és visszatoloncolták Amszterdamba, ahonnan az országba érkezett. Ugyanazzal a repülőgéppel szállították vissza, mint Khalid el-Bakraouit, az egyik brüsszeli merénylőt. A hatóságok vizsgálják, hogy ismerték-e egymást.

A másik férfit Giessen térségében vették őrizetbe szerdán. Telefonján van két gyanús sms, az egyik tartalmazza Khalid El Bakraoui nevét, a másik pedig csupán a vége jelentésű fin francia szóból áll, és három perccel azelőtt keletkezett, hogy el-Bakraoui felrobbantotta magát.

A düsseldorfi ügyészség a Rheinische Post című lapnak megerősítette, hogy csütörtökön őrizetbe vettek egy embert, akit egyebek között súlyos állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítanak.

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Haka Pc
2016. március 25. 14:13
De ha már az EP-nél tartok, talán érdemes megjegyezni még annyit, hogy voltaképpen sohasem tudtam teljes mélységében megfejteni a balliberális oldal egy részének - néhány hangadónak - ádázul ellenséges beállítottságát az európai terrorelhárítással szemben. Személyesen is folyton szembesültem ezzel: mint az európai terrorelhárítási politikának, az európai belbiztonsági stratégiának, a CBRN-fegyverek elleni védekezés cselekvési tervének vagy a kritikus infrastruktúrák védelmének néppárti véleményezője, háttér-jelentéstevője, ezekkel a hölgyekkel és urakkal hadakoztam végig kinti éveimet. Ez a folyton akciózó társaság volt az, akik az adatvédelem szélsőséges felfogásának a jegyében minden áron akadályozták a banki tranzakciók átvilágithatóságát, az utasforgalmi adatok rögzítését, illetve a profilalkotást, és akik élükön a Magyarország elleni kampány egyik fő zászlóvivőjével, olyan fokú nyilvánosságot követeltek a terrorelhárítás legérzékenyebb adatainak is, ami elméletileg - mert azt ők sem gondolhatták komolyan, hogy ez a politikai marketingen túl, a gyakorlatban meg is valósulhat -, lényegében megbénította, padlóra küldte volna az egész európai terrorelhárítást. Az ateista baloldal, mint az iszlám fanatizmus védnöke: elég paradox. Valami infantilis „Big Brother”-komplexuson, kirakati - hangsúlyozom: kirakati - , azaz hamis establishment-ellenességen túl aligha értelmezhető. Sajnos néppárti kollégáimat sem igen sikerült harcosabb kiállásra bírni. Sokan tarthattak attól, hogy a balliberális oldal eme élharcosai sarokba szorítják őket és rájuk akasztják a táblát, ők azok, akik rendre megsértik a privátszférához fűződő emberi jogokat. Pedig talán jobb lett volna szégyenkezés nélkül felvállalni, hogy az adatvédelemhez fűződő jog nem teheti zárójelbe, nem gyűrheti maga alá a biztonsághoz való emberi jogot. Hankiss Ágnes
választópolgár
2016. március 25. 13:40
Mindenki nyugodjon le, A következő fog történni euisztánban: Megteszik a lépéseket egy vegyesbizottság létrehozása tervének kidolgozása felé, amiben egy az eurokrata diplomatikusok által öszeállított, - bevezetés egy kísérlet előzményeibe című tanulmányt dolgoznak ki, amelyben megvizsgálják eme bizottság létrehozásának előzetes hatástanulmányát, amely elősegíti a döntések meghozatalához szükséges lépések kidolgozásának mikéntjét, és hogyanját.
Haka Pc
2016. március 25. 12:39
Szaporodnak az integrálódott, békés álproblémák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!