Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Az egykori francia elnök a Francois Hollande-dal folytatott megbeszélést követően azt mondta: olyan válaszokat kell adni a párizsi terrortámadásokra, amely a közbiztonságot illetően drasztikus változásokat jelent. Sarkozy szerint módosítani kell a francia külpolitikán is, Európának pedig új bevándorlási politikát kell meghatároznia. Beszélt arról is: az Iszlám Állammal való leszámoláshoz az oroszok is kellenek.
A közbiztonságot illetően „drasztikus változtatásokat”, Európában pedig „új bevándorlási politikát” sürgetett Nicolas Sarkozy volt francia államfő vasárnap, miután egyórás megbeszélést folytatott utódával, Francois Hollande jelenlegi államfővel két nappal a 129 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után.
A szocialista államfő a vasárnap kezdődött háromnapos nemzeti gyász első napján valamennyi parlamenti párt vezetőjével egyeztet, beleértve Jean-Luc Mélenchont, a radikális baloldal és Marine Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökét is. Elsőként fogadta elődjét, Nicolas Sarkozyt, a jobbközép Köztársaságiak elnökét. Hétfőn pedig a parlament két házának együttes ülése, a kongresszus előtt Versailles-ban kívánja az államfő megerősíteni a nemzeti egységet és összefogást.

„Megmondtam Hollande elnöknek, hogy szerintem megfelelő válaszokat kell adnunk, amely a külpolitikánk módosítását, európai szintű döntéseket és a közbiztonságot illetően drasztikus változtatásokat jelent” – mondta az exelnök kritikust hangot ütve meg, jóllehet hivatalos források szerint az egyórás megbeszélés elődjével nagyon együttműködő hangnemben folyt.
„Európának össze kell fognia, és új bevándorlási politikát kell meghatároznia” – vélte Nicolas Sarkozy. „Nincs természetesen kapcsolat (a támadásokkal), de a probléma felmerül. A szíriai helyzetnek betudható migrációs hullámot közösen kell kezelni” – tette hozzá. „Mindenkire szükségünk van az Iszlám Állammal való leszámoláshoz, beleértve az oroszokat is, nem lehet két külön koalíció Szíriában” – hangsúlyozta a volt államfő.
Nehéz helyzetben Hollande
Jérome Sainte-Marie politológus szerint Francois Hollande most nem számíthat arra, hogy olyan feltétlen támogatást kap politikai ellenfeleitől, mint a januári párizsi merénysorozatot követően. Az elmúlt tíz hónapban ugyanis a kontextus megváltozott azzal, hogy nemzetközi koalíció katonai szerepvállalása az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen Irakban és Szíriában kevés eredménnyel járt. Ezért a francia ellenzék jelentősebb fellépést követelt, beleértve az együttműködést Oroszországgal és Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, akinek távozását eddig előfeltételnek tekintette a francia diplomácia a szíriai rendezéshez.
Az ellenzék azért sem lesz feltehetően kíméletes a szocialista hatalomhoz, mert a december elején esedékes regionális választásokon a felmérések a baloldal nagy vereségét vetítik elő.
