A Frankfurter Rundschau percről percre közvetítése eközben Holger Münchöt, a Német Szövetségi Bűnügyi Hatóság elnökét idézi, aki hétfő este közölte, a hivatal szerint Németország iszlamista terroristák látókörébe került. A párizsi terrortámadással kapcsolatban megjegyezte: az erőszak minden ilyen formája az európai értékek, így Németország ellen is irányul. Münch úgy látja, egyre kevesebb idő alatt radikalizálódnak a Németországban élő muszlim fiatalok, néha pár hét elég is ahhoz, hogy valaki Szíriában találja magát az Iszlám Állam oldalán harcolni.
A Die Weltnek adott hétfői interjújában Münch arról beszélt: „A tartományok és a szövetségi kormány állandó kapcsolatban vannak mind egymással, mind külföldi partnereinkkel. Folyamatosan értékeljük az aktuális helyzetet, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ne történjenek hasonló támadások. Ennek köszönhetően már tizenegy támadást sikerült eddig meghiúsítanunk. Azzal azonban tisztában kell lennünk – és a Franciaországot ért támadások pont ezt mutatják –, hogy a nemzetközi terrorizmus jelentette veszély magas, és Németországot is érhetik merényletek.”
A terrorizmus elleni küzdelem németországi vezetője arról is tudatta a lapot: jelenleg nem tud konkrét német célpont ellen tervezett terroristaakcióról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs komolyan veendő terrorveszély, tette hozzá Münch.