Túszdráma zajlik a Párizstól északnyugatra található, Villeneuve-la-Garenne nevű településen – közölte a Hír24 a BBC és a Mirror információira hivatkozva. A Quartz bevásárlóközpont egyik ruhaboltjában három fegyveres zárta el magát 10 tússzal. Egy névtelen rendőrségi informátor szerint sikertelen fegyveres rablásról lehetett szó, hivatalosan azonban még nem erősítették meg ezt a hírt. A különleges belügyi egységek körbezárták az épületet, a hatóságok minden közlekedést leállítottak.
Az Index úgy tudja, az sem egészen biztos, hogy valóban ejtettek túszokat a fegyveresek –erre egy bent tartózkodó állítólagos sms-e utal. A hírportál azt írja, a biztonsági kamerák felvételén látható, hogy fegyveresek hatolnak be az épületbe, ám egyelőre nem tudni, hol vannak, az esetleges távozásukról sem sikerült képet rögzíteni.