Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

A homoszexualitás propagandáját tiltó törvényre hivatkozva elbontották az Apple-alapító Steve Jobsnak állított emlékművet Oroszországban, miután az Apple mostani vezetője bejelentette, hogy meleg.
Lebontották Szentpéterváron az Apple alapítójának, Steve Jobsnak állított emlékművet, miután az amerikai cég vezérigazgatója, Tim Cook bejelentette, hogy meleg. A bontásáról a Nyugat-európai Pénzügyi Szövetség (ZEFSZ) nevű holding döntött, arra hivatkozva, hogy Oroszországban törvény tiltja a homoszexualitás propagandáját a kiskorúak körében.