„Hogy segíteni fogunk-e Szíriának? Igen, fogunk. Már így is segítünk. Fegyvereket szállítunk, együttműködünk gazdasági területen, és remélem, hogy az együttműködésünk bővülni fog a humanitárius szférában, beleértve a humanitárius segítség eljuttatását, támogatva azokat az embereket, a lakosságot, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek ebben az országban” – mondta az orosz államfő kérdésre válaszolva.
Habár a G-20 csúcs résztvevői megosztottak voltak egy esetleges szíriai katonai beavatkozást illetően, a katonai csapás támogatóinak „jobbak voltak az érvei és erősebb volt a hangjuk” – közölte David Cameron brit kormányfő pénteki szentpétervári sajtótájékoztatóján.
„Félelmetes lenne egy olyan világ, amelyben az amerikai elnök meghúz egy vörös vonalat, és azt mondja, hogy annak átlépése következményekkel fog járni, de ezt mégsem követik következmények” – fogalmazott a brit miniszterelnök.