Clément Méric és társai véletlenül találkoztak össze a bőrfejűekkel egy angol márkás ruhákból rendezett vásáron egy lakásban, a párizsi Saint Lazare pályaudvar közelében. Az ügyész tájékoztatása szerint a tanúk és a kihallgatott személyek elmondása alapján a két csoport között az utcán verekedés tört ki. Azt megelőzően az antifasiszta fiatalok kezdték verbálisan provokálni a bőrfejűeket. Clément egy barátja ugyanis azt mondta a lakásban: „Megjöttek a nácik bevásárolni” – mondta az ügyész. A nyomozás azonban azt egyelőre nem tudta megállapítani, hogy melyik csoport kezdte a verekedést. Hírmagyarázók szerint ezért elképzelhető, hogy az ügyben az antifasiszta aktivisták ellen is eljárás indul később.
A gyanúsított elismerte, hogy kétszer is megütötte Clément Méricet, de állítása szerint ököllel, mert semmilyen eszköz nem volt nála. Az áldozat egyik barátja szerint viszont a társát bokszerrel ütötték meg, szemtanúk pedig egy fényes tárgyról számoltak be. A házkutatás során a gyanúsított lakásán a rendőrök két bokszert is találtak. A bőrfejű azt állítja, hogy ő csak visszaütött. Szemtanúk szerint viszont a megölt diák nem vett részt a verekedésben.