Ahhoz, hogy valaki már az első forduló után orosz elnök lehessen, hoznia kell a szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot. Putyinnak sikerült: a BBC által közzétett exit poll szerint hatvan százalék fölötti eredménnyel zárta a vasárnapot. Ez tehát azt jelenti, hogy májusban Vlagyimir Putyin harmadszorra lesz Oroszország elnöke, immáron hat éven át. Elemzők szerint elnöki ciklusa alatt Putyin két dolgot tehet: vagy elindul a liberalizáció útján és tárgyal ellenzékével, vagy bekeményít.
A szavazatok húsz százalékos feldolgozottságánál Putyin mögött a kommunista Gennagyij Zjuganov áll 17,8 százalékkal, Vlagyimir Zsirinovszkij 8 százalékkal, a milliárdos Mihail Prohorov 7,57 százalékkal, Szergej Mironov pedig 3,67 százalékkal. A decemberi parlamenti választáson történt visszaélések hatására szerveződő, utcai megmozdulásokat szervező ellenzék nem indulhatott a választáson, ahogyan a második fordulót kiharcolni képes ellenfelek sem, írja az Index helyszíni tudósítja. Moszkvában már százezres tömeg ünnepli Putyint a Kreml előtt, de olyanok is vannak köztük, akik muszájból vannak ott.