Arról is érdeklődtünk, miből származott a tavalyi évre vonatkozó beszámoló eredménykimutatásban szereplő, mindösszesen 358 168 000 forintnyi kamat- és kamatjellegű bevétel. Ezzel kapcsolatban megtudtuk: az alapítvány még 2021. decemberében a nagyszabású tervek előkészítéséhez forrásokat is kapott. Mivel azonban a beruházás a gazdasági körülmények között átütemezésre került, lekötötték és kamatoztatják a rendelkezésére álló pénzt. Mint fogalmaztak, „a támogatási összeget gondos gazdaként eljárva” helyezték el annak érdekében, hogy biztosítsák az állam által nyújtott összeg értékállóságát.
Az ebből származó kamatbevételek természetesen az alapítvány számláján kerülnek maradéktalanul jóváírásra a törvény által kitűzött célok és ezzel együttjáró feladatok megkezdéséig – szögezte le kérdésünkre a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány.
Mit csinálnak most?
Mivel Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tavasszal arról beszélt, a Fudan Egyetem „a beruházási stop áldozata lett”, illetve jelenleg „nem zajlik tervezés és nincs előrelépés a projektben”, arra is kíváncsiak voltunk, konkrétan milyen tevékenységet végez jelenleg az alapítvány.
Mint megtudtuk, a közelmúltban például elköltöztek: székhelyük a Márvány utcai telephelyről a Kéthly Anna tér 1. szám alatt található irodaházba került, ahol számos háttérintézmény működik, az egyik ilyen háttérintézménnyel kötött határozatlan idejű bérleti szerződés alapján pedig