Marco Rossi: Azért jöttünk, hogy megpróbáljunk nyerni!

2023. június 16. 19:40

A szövetségi kapitány szerint nem lesz könnyű dolgunk Montenegróban.

2023. június 16. 19:40
null

Marco Rossi szövetségi kapitány nehéz mérkőzésre számít, de kijelentette, a magyar labdarúgó-válogatott azért érkezett Montenegróba, hogy megnyerje a szombati Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését. „Egy meccsen semmit nem jelent, hogy előrébb állunk a világranglistán. Ezt mi is megmutattuk például Németország és Anglia ellen. Éppen ezért nagyon alázatosnak kell lennünk, ráadásul olyan kiváló játékosai vannak az ellenfélnek, mint Stevan Jovetic vagy éppen Stefan Savic” – mondta pénteki, podgoricai sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető arra utalva, hogy bár a magyar csapat 33. a nemzetközi szövetség lajstromában, a montenegrói pedig csak a 69., de így is

olyan futballistái vannak, mint a Hertha BSC támadója és az Atlético Madrid védője.    

Mindenki egészséges

Az 58 éves szakember a kezdőcsapatot firtató kérdéseket elhárította, csak annyit mondott, hogy a keretből mindenki egészséges és bevethető, illetve megjegyezte, nem csak a kezdő tizenegy fontos, mert irányítása alatt nagyon sokszor éppen a cserék tudták eldönteni a mérkőzést. „A montenegrói válogatott tapasztaltabb és fizikálisan nagyon erős játékosokból áll. Nem könnyű ellene futballozni, de a lehető legjobban felkészültünk. Azért jöttünk, hogy megpróbáljunk nyerni” – beszélt Rossi az ellenfélről az MTI érdeklődésére.    

A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti. A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: Dibusz - Lang, Orbán, Szalai - Bolla, Nagy Á., Styles, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Ádám

(MTI) 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2023. június 17. 07:55
Mester! Azért jöttünk, hogy nyerjünk! A próbáljunk nem elég! Nyerni kell!!! Hajrá Magyarország!
Zolotarjov
2023. június 17. 07:47
Remélem, ma is szereztek a lipcsikéknek egy kellemetlen estét..:)
barkasfarkas
2023. június 16. 21:47
Mindent bele, a lényeg, hogy kezdeményezően és bátran játsszunk!
Melchiades14
2023. június 16. 20:57
És hol van a hivatkozás, Mandi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!