Novák Katalin is részt vesz a csíksomlyói zarándoklaton

2023. május 27. 13:03

A magánlátogatáson Erdélyben tartózkodó magyar államfő  útközben a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjánál is fejet hajtott.

2023. május 27. 13:03
null

Novák Katalin is részt vesz a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón: a köztársasági elnök a papságot és világi vezetőket közrefogó, székelyruhás fiatalok által kifeszített hagyományos kötélkordon jelképes oltalmában érkezett szombaton a szabadtéri Hármashalom-oltár elé, ahol helyi idő szerint fél egykor (Magyarországon 11.30-kor) kezdődik a pünkösdi búcsú hagyományos szentmiséje.

A magánlátogatáson Erdélyben tartózkodó magyar államfő – közösségi oldalán közzétett bejegyzése tanúsága szerint – útközben a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjánál is fejet hajtott. A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumtól a Csíksomlyóra vezető Szék útján Novák Katalin is a búcsúsok százezrei között zarándokolt a csíksomylói kegytemplomhoz, majd onnan – immár a kordonban – a Kis- és Nagysomlyó közötti hegynyeregre.   A Csíkszeredával összenőtt Csíksomlyóra vezető utakon órákon keresztül hömpölygött a tömeg szombat délelőtt. Az esőre hajló, borús időben, egyházi zászlók, magyar és székely lobogók és települészászlók százai alatt kaptattak fel az emberek a Nyeregbe.

A környező székely falvakból többnyire gyalogosan érkeztek a hajnalban - vagy már napokkal korábban – útnak indult, úgynevezett keresztalják, vagyis kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településnevet jelző felirat mögé felsorakozó csoportok. Erdély,

a Kárpát-medence és a nagyvilág számos más pontjáról is érkeztek gyalogos, lovas, szekeres búcsúsok.

Magyarországról idén három különvonat hozta a zarándokokat, a Csíkszeredába vezető országutak a város bejáratainál buszok százainak ideiglenes parkolójává váltak. A székelyföldi megyeszékhely a pünkösdi búcsú idején lakosságának tízszeresét fogadja: a 35 ezer lakosú városba ilyenkor évről évre mintegy 300-350 ezer zarándok érkezik. A Csíksomlyóra vezető utakat ilyenkor lezárják a járműforgalom elől, idén - a zarándokok biztonsága érdekében - már a szekerek sem vonulhattak fel a hegynyeregre.

(MTI)

***

 Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Johann Luipigus
2023. május 28. 21:25
Helyes. Minden magyarok elnökasszonyának ott a helye.
Dániel pr
2023. május 28. 10:25
Ment a bálványimádás ezerrel.
Gáspár
2023. május 28. 04:35
" Aki zarándokol, nem rohan. Aki zarándokol, nem kirándul. Aki zarándokol, úton van. Aki zarándokol, jó úton van! "
Lajoss
2023. május 27. 21:34
Ezért tartjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!