Különösen, ha a beszédet hallgató állampolgár még abba is belegondol, hogy mi van, ha ez a néhány anya és pedagógus a felnövekvő tiniknek is azt sulykolja, hogy ebben az országban a kormány szüleszti a nőket gonoszul, miközben itt gyereket nevelni és gyereknek lenni kifejezetten és egyértelműen szenvedés.
Rendíthetetlen optimizmussal bízunk benne, hogy nem zajlik efféle indoktrináció, mert bár a kiprovokált könnygáz se kellemes dolog, de hatása jóval hamarabb elmúlik, mint egy olyan útravalóé, hogy vigyázz, az állam a családtámogatásokkal valójában a bugyidban turkál, légy résen és ha jót akarsz, inkább szülj Neuköllnbe (ahol most épp egy többszörösen büntetett előéletű Berhan késelt meg életveszélyesen két kislányt egy iskolaudvaron, rosszkor voltak rossz helyen, úgymond) vagy például Münchenbe (ahol a városi könyvtár június 13-ára szeretettel vár minden gyermeket, négyéves kortól, hogy
Nagycsiklójú Erik, a drag king elvezesse őket színes világába
és megmutassa, mi mindent tartogathat számukra a jövő). Vagy esetleg Szász-Anhaltba, ahol a tanárhiány orvoslására most készülnek kiírni az első olyan állásokat, amelyekre akár érettségi nélkül is lehet jelentkezni: a sikeres pályázók egy négyhetes gyorstalpaló és egy kétnapos iskolai bevezető program után állhatnak a katedrára (mindeközben a tartományban közel 10 ezer iskolásra jut egyetlen iskolapszichológus).
Nyilvánvaló, hogy attól még egyetlen magyar fiatalnak se lesz jobb, ha kiderül, Görögországtól Berlinen át Portugáliáig aggasztó a posztcovid helyzet, az viszont pláne nem javít a helyzeten, ha még a szülőföldhöz való egészséges kötődést is jól megzavarjuk annak sugalmazásával, hogy kifejezetten Magyarországon nehéz felnőni és családot alapítani.