Török kori kincs került elő a Balaton-felvidéken − a megtalálóját kérdeztük

„2022 márciusának egyik vasárnapján engedélyezett területen végeztem kutatást. Közel négy és fél órás séta, és szinte nulla találat után elhatároztam, hogy felfüggesztem a keresést. Annyi esélyt adtam még magamnak, hogy egy utolsó kört teszek a terület szélén,  vissza az autóig. Az utolsó ötven méteren jelzett a műszer: ez volt az éremlelet legelső darabja. Az érmét dokumentáltam, elcsomagoltam, majd az előkerülés helyét visszaellenőriztem további jel reményében. És újra jelzett a gép…” − meséli Krámli Zoltán fémdetektoros „kincskereső”, aki amúgy egyéni vállalkozóként, szobafestőként dolgozik.

Zoli 2011 környékén vásárolta az első detektort, majd 2013-ban kereste fel találataival a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumot: ekkor született egy kompromisszum a műszeres kutatásról, majd az erre vonatkozó szabályok szigorítását követően a múzeum és a keresős között együttműködési megállapodás köttetett:

„Már az első darabnak is nagyon megörültem, gondoltam, ez a fizetség a kitartásomért az elmúlt négy órát illetően” – beszél az érzéseiről, a megtalálás pillanatáról. Hozzáteszi: az első darabok begyűjtését követően próbálta lehatárolni a területet, és a gép adta sűrű jelek után  szembesült vele, hogy többről van szó, mint pár darab elhagyott pénzérme.

Hangsúlyozza: meg sem fordult a fejében, hogy saját vagy más magángyűjteménybe kerüljenek az érmék. Rögtön értesítette a múzeumot, majd pár napra rá tárták fel és hitelesítették a lelőhelyet régész, régésztechnikus jelenlétében. Zoli végül plasztikus tervet vázol jövőbeli terveiről:

− közli nevetve.

Érme az előbukkanás időpontjában

Péterváry-Szanyi Brigitta múzeumigazgató lapunknak elmondta: Magyarországon a föld felszínén, a földben, a vizek medrében vagy máshol rejlő vagy onnan előkerülő régészeti lelet állami tulajdon. Régészeti korúnak az 1711 előtti tárgyakat határozza meg a törvény. Hozzáteszi: a velük együttműködésben fémkeresős hobbijukat gyakorlók tisztában vannak a törvényi előírásokkal és be is tartják azokat.

„Az írásbeli együttműködési megállapodást, ami az egyéni engedélyek egyik előfeltétele, csak akkor írjuk alá, ha az általunk szervezett oktatáson is részt vesznek a keresősök, illetve a közös munka során kialakult a bizalom, hogy az esetlegesen előkerülő tárgyakat, információkat a keresős eljuttatja a múzeumba” – vázolja.

A kutatásokat mindig előre bejelentik az engedélyesek mind a Kormányhivatal, mind a múzeum felé. „Ezen a napon is tudtunk a bejárásról. A múzeum ugyanerre a napra egy közösségi programot is szervezett, aminek során a két régész telefonja lemerült, így csak a múzeumba való visszaérkezéskor,

– meséli a múzeum igazgatója.

A következő napokban régész által vezetett hitelesítő bejárást és műszeres leletfelderítést szerveztek, mely során a további érmek és leletek előkerültek. Az egyéni bejáráson előkerülteket Zoli a protokollnak megfelelően, egyenként zacskózva és koordinátákkal ellátva adta le, tudjuk meg.

A boldog kincskereső

Mennyire gyakori, hogy civilek találnak „kincset” Magyarországon? „Nagyon” – érkezik a válasz.

mindig is viszonylag sűrűn lakott volt. Ennek nyomai ott vannak a földben. Viccelődni is szoktunk azzal, hogy ha öt négyzetméter területet jobban megvizsgálunk, akkor ha más nem, egy római kisbronz biztosan előkerül. Így a mindenféle földmunkáknál gyakran kerülnek elő régészeti leletek. Hogy ez az információ eljut-e a múzeumokhoz, közkinccsé válik-e, az már más kérdés. Nem mindenkiben van meg a felelősség, hogy közkinccsé tegye az előkerült leleteket, hogy ezzel is gazdagítsa örökségünket. Vannak akik az egyéni hasznot sokkal fontosabbnak tartják, még a törvénnyel szemben is” – informál minket Péterváry-Szanyi Brigitta.

A lelet 154 darab ezüstpénzből, valamint egy ón-ólom ötvözetből készült gyűrűből áll. Legkorábbi darabja 1501-1506 között készült, míg a legkésőbbit 1592-ben verték.

ezek II. Ulászló, II. Lajos, I. Ferdinánd, I. Miksa és Rudolf király denárjai, míg 4 darab lengyel területekről származott. A lelet teljes tudományos feldolgozását Gönczi Vivien gyűjteménykezelő kolléga végezte el.

A szakember a lelet értékét firtató kérdésünkre így válaszol: „Ez a kérdés mindig nehézkes, hiszen a piaci értékét meghatározni múzeumi műtárgyaknak, főleg régészeti korúaknak, melyek kereskedelmi forgalomba a törvény szerint nem kerülhetnek, mindig kérdéses. Ebben az esetben azonban szerencsések vagyunk, hiszen a nem régészeti leletként előkerülő, tehát már korábban gyűjteményben található numizmatikai darabok szabadon forgalmazhatóak. Ezen érmek nagyjából 2-5000 forint közt mozognak egyenként, tehát az érmek összértéke ma nagyjából 460 ezer forint körül mozogna. Saját korában ezek, bár ezüstből készültek, de aprópénznek számítottak, az összes érem ellenértéke nagyjából egy lúd lehetett”.

A lelet mégis különleges:

aminek segítségével a korszak történetére való helyi tudás kiegészíthető. Másrészt ebből az időszakból a múzeum gyűjteményében még nem volt éremkincslelet – derül ki.

„Biztosat természetesen nem tudhatunk, mi hogyan történt. Azt tudjuk, hogy mikor. A 15 éves háború idején, amikor a törökök Veszprém ostromára vonultak, a helyi lakosok igyekeztek szerény vagyonukat is elrejteni. Az érmek előkerülési helye körül nem ismerünk más lelőhelyet, mind az utak, mind a falvak viszonylag távol voltak. Tehát feltételezzük, hogy az egyik falu lakosa, csekély kis vagyonkáját, amit az érmek időbeli megoszlása alapján hosszú időn keresztül gyűjtögetett a család, nagy valószínűséggel

– íme, dióhéjban a sztori, ami a lelet mögött áll.

A múzeum igazgatója hozzáfűzi, hogy a lelet a 16. század történetéhez ad adatokat. „A lelet teljes feldolgozása nyomán a korabeli pénzverésről, pénzforgalomról is bővültek ismereteink. Az előkerülés helye topográfiai ismereteinket gazdagítja” – összegzi.

Képek forrása: Krámli Zoltán Facebook-oldala