Lengyelország az amerikai Abrams harckocsik európai karbantartóközpontja szeretne lenni

2023. április 13. 19:20

Ezt személyesen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök jelentette ki egyesült államokbeli hivatalos látogatásán.

2023. április 13. 19:20
null

Mateusz Morawiecki az Alabama állambeli Annistonban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy Lengyelországban kapjon helyet az Abrams harckocsik európai kiszolgálóközpontja, amely képes fenntartani az eszközök harcképességét.

A lengyel miniszterelnök csütörtökig tartó látogatása során tárgyalt Kamala Harris alelnökkel, valamint különböző amerikai hadiipari vállalkozások képviselőivel is találkozott.

Az alelnökkel folytatott megbeszélése előtt Mateusz Morawiecki emlékeztetett, hogy Lengyelország új, korszerű Abrams harckocsikat és F-35-ös vadászrepülőgépeket, valamint HIMARS önjáró rakétatüzérségi eszközöket vásárol az Egyesült Államoktól.

Azt is kijelentette, hogy Varsó és Washington a nyugati civilizáció két pólusa, és ma közösen állnak ki az ukrán emberek szabadságának védelmében. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Oroszország nem állna meg Ukrajna határánál, ezért

meg kell állítani, mielőtt túl késő lenne.

Hozzátette, hogy Lengyelország Európa legerősebb hadseregét akarja felépíteni. Kamala Harris az Egyesült Államok Lengyelország iránti elkötelezettségét aláhúzva felhívta a figyelmet arra, hogy megnövelték a Lengyelországban állomásozó amerikai katonák létszámát, és állandó parancsnokságot hoztak létre. 

A találkozón örömét fejezte ki amiatt, hogy Lengyelország amerikai partnert választott polgári célú atomenergia-programjának fejlesztéséhez. A lengyel kormány idén 1,4 milliárd dollár értékű szerződést kötött újabb Abrams harckocsik beszerzéséről, valamint további 4,6 milliárd dollár értékben szándékozik F-35-ös vadászrepülőgépeket vásárolni az Egyesült Államoktól.

Mateusz Morawiecki Washingtonban részt vett a Nemzetközi Valutaalap tavaszi tanácskozásának eseményein is, ahol a lengyel gazdaság helyzetéről és kilátásairól is megbeszélést folytatott. Felszólalt a kormányfő az Atlanti Tanács nevű elemzőintézetben is, ahol egyebek között arról beszélt, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok az ukrajnai háború kezdete óta sokat változtak, és Varsó most közelebbi együttműködést folytat Romániával és a balti államokkal.

Ennek oka szerinte az Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos magyar álláspont.

Hozzátette, hogy jelenleg a korábbinál kevésbé szoros a kooperáció a Visegrádi Négyek csoportján belül is.

(MTI)

Nyitókép: Artur Widak / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ringwoodite
2023. április 14. 16:08
Jaj ez a Lengyelorszag!! Menjunk mar a picsaba!
Madasa Hatter
2023. április 14. 10:26
Nekem úgy tűnik hogy a lengyelek inkább az USA egyik tagállama szeretne lenni
pitypang1125
2023. április 13. 21:51
Szegény hülyék, szegény Lengyelek.
Jüanpapa
2023. április 13. 20:54
Nem tudom értik-e hogy ezért még hadászati rakatarzenált is telepítenek az oroszok a kerítésük tövébe. Az hiú ábránd hogy az USA meg NATO mindenkit megvéd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!