A kormányfő hangsúlyozta: sajnos, Európa háborús pszichózisban szenved, a kontinens napról napra sodródik bele a háborúba. Orbán Viktor a türk államok vezetőinek megköszönte, hogy a béke hangját erősítik. Köszönetet mondott Recep Tayyip Erdogan török elnöknek is, aki szavai szerint eddig sikeresen tudott közvetíteni a harcoló felek között, és arra kérte, hogy erőfeszítéseit folytassa a jövőben is.
Csak így lehet esélyünk a békére”
– emelte ki Orbán Viktor, aki azt is megköszönte a török elnöknek, hogy a NATO keretében Magyarország és Törökország összehangolhatja munkáját. A kormányfő hangsúlyozta: Európa fő kérdése ma a háború, és ez nehéz helyzet elé állítja Magyarországot.
Ukrajna szomszédos állam, a háború hatásai azért súlyosak és közvetlenek, az infláció az egekben van, és az energiaárak is történelmi magasságban”
– tette hozzá, jelezve azt is, hogy a háborúban most már sok magyar ember is meghalt, mert a Nyugat-Ukrajnában élő magyar közösség tagjai közül is besorozzák a férfiakat a hadseregbe. Ezért - folytatta - Magyarország számára a legfontosabb az emberéletek mentése, ezért azt képviseli, hogy legyen minél hamarabb tűzszünet és legyenek béketárgyalások.