Nem sugározhat tovább egy orosz televízió Lettországban

2022. december 07. 14:46

A Dozsgy nevű televízió sugárzási engedélyét a lett hírközlési hatóság azzal az indoklással vonta vissza, hogy egyes riportjai az orosz hadsereget támogatták, ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent a balti országban.

2022. december 07. 14:46
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

A lett médiahatóság vizsgálata megállapította: az orosz tévé több tudósításában olyan tartalom jelent meg, amely olyan színben tüntette fel a csatornát, mintha támogatná az orosz hadsereg ukrajnai háborúját. A hatóság emiatt a lett nemzetbiztonság és közrend megsértésére hivatkozva december 8-tól visszavonta a tévé sugárzási engedélyét.

A hatóság és a televízió között már voltak jogi viták a közelmúltban, egyszer 10 ezer dolláros büntetésre ítélték a csatornát, amiért

egy olyan térképábrát mutatott be, amelyen a Krím-félsziget Oroszország részeként volt feltüntetve,

illetve figyelmeztetést kapott azért, hogy egy riportban „hadseregünknek” nevezték az orosz haderőt – az anyag készítőjét az adó elbocsátotta.

A Dozsgy „tisztességtelennek és abszurdnak” nevezte a döntést, ugyanis a televízió iránya szerintük mindig is egyértelműen Kreml-kritikus volt, a háborúpártiság vádja így tényszerűen nem áll meg.

 

Tikhon Dzsjadko, a Dozsgy TV főszerkesztője szeptember 8-án a tévé rigai szerkesztőségében  –  forrás: Gints Ivuskans / AFP

 

A független orosz televízió közleményben tudatta: tiszteletben fogják tartani a lett hatóság határozatát, miszerint a kábelszolgáltatók közül törlik őket, működésüket ezért a Youtube videómegosztó oldalra helyezik át.

Az orosz csatorna működésének felfüggesztése sokakat meglepett, köztük az orosz ellenzéket is, akik

érthetetlennek nevezték, hogy egy balti államban éppen egy Putyin-kritikus, független médiumot hallgattatnak el,

amely naponta tényszerű információkkal látta el mind a lettországi orosz kisebbséget, mind a valódi híreket igénylő anyaországi közönséget.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szűkszavúan reagált a bezárás hírére. Mint fogalmazott, sok orosz abban az illúzióban ringatja magát, hogy külföldön nagyobb a sajtószabadság, mint Oroszországban, de a lett eset is élesen megmutatta, hogy ez egy hamis illúzió.

Az Oroszország utolsó független tévéjének nevezett adó

öt hónapig működött Lettországban, miután saját hazájában márciusban tevékenységét ellehetetlenítették.

A csatorna Vlagyimir Putyin és rendszerének kérlelhetetlen bírálója, a háború kitörése után helyzete tarthatatlanná vált Oroszországban.

A televízió Rigába tette át gyártását, munkavállalóinak többsége is elhagyta oroszországi lakhelyét, hogy „emigráns” tévéként Lettországban tudják folytatni munkájukat. Nem ők voltak az egyetlenek: a Novaja Gazeta orosz újság munkatársai májusban indítottak itt új lapot, de a Szabad Európa/Szabadság Rádió és a Deutsche Welle moszkvai stábja is a lett fővárosba tette át székhelyét.

A BBC értesülései szerint a lett titkosszolgálatok nyomása is belejátszhatott a médiahatóság szigorú ítéletébe: a hírszerzés ugyanis tart attól, hogy a jelentős orosz kisebbséggel bíró országban az orosz média egyre nagyobb befolyásra tesz szert, és egy tulajdonosváltással akár a putyini propaganda, az orosz dezinformációs harc eszközévé válhat.

Oroszországban betiltottak két médiumot, mert beszámoltak a háborúról

Oroszországban betiltottak két független médiaszervezetet, az indoklás szerint azért, mert szándékosan hamis információkat terjesztettek Moszkva ukrajnai inváziójáról - írja a Guardian cikkére hivatkozva a 24.hu. A lap szerint az orosz főügyész elrendelte hogy a médiafelügyelet korlátozza a TVRain néven is ismert Dozsd tévécsatorna, valamint az Eho Moszkvi rádiócsatorna hozzáférését.

--

Nyitókép: A Dozsgy Tévé két társtulajdonosa, Natalja Szindejeva és Alekszander Vinokurov egy 2014. február 4-i sajtótájékoztatón Moszkvában  –  forrás: VASILY MAXIMOV / AFP

Fotó: AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jooee
2022. december 07. 21:30
Ezek olyanok, mint az amerikai twitter!
Jooee
2022. december 07. 21:29
Micsoda jogállam? Ezek idióták!
kulalak
2022. december 07. 17:50
A hír szent, a vélemény szabad. Ja, ez a XX. század volt, bocs
formaegy
2022. december 07. 17:26
A gestapó szétterítve Európában. )))))))))))) Mert ugye vigyázni kell a rendre. ))))))))) Hitler is ezt mondta - a rend a lelke mindennek. Aki nem tetszik azt gázkamrába... Hajrá Európagyilkosok! Rühes kutyák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!