– szögezte le, majd azzal folytatta, hogy közben a frissen idehelyezett amerikai nagykövet, igazi helytartóként, máris hadjáratba kezdett a háborút ellenző, békepárti magyar kormányzat ellen.
Kijelentette, már előre látható, hogy az épp felálló jobboldali olasz kormány belső vitája is épp a nukleárissá váló világháborús előrehaladás kapcsán lesz a legerősebb.
Csak bízni lehet abban, hogy Salviniék békepártisága fog győzni, és Meloni is visszafordul mai atlantista, így háborúpárti álláspontjáról”
– közölte, majd hozzátette: ezek azonban csak kis pontok a világháború nukleárissá válásának folyamatában.
Pokol Béla szerint a hazai, államilag támogatott és Európában legalacsonyabb gázárak mellett is nehéz a helyzet.