Helyet csinál a napfénynek

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban.

Jász Attila költészete immár három évtizedes múltra tekint vissza. Első kötete Daidaloszi napló címmel 1992-ben jelent meg. Azon kevés kortárs magyar költők egyike, akik bátran és kompromisszumoktól mentesen vállalják művészetük spirituális irányultságát. Mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem válik didaktikussá és hatásvadásszá. Nem kinyilatkoztat, hanem kutat, nem homályos értelmű kijelentéseket tesz, hanem megharcol a nyelvvel, hogy közelebb jusson a megnevezhetetlenhez. Eddigi köteteiben szépen látszik ez a folyamatos belső munka, de legutóbbi könyvében, az idén megjelent, Felhőfoszlányok a hajnali fűben című verseskötetben mutatkozik meg a legszebben ez a törekvése. Ami azt jelenti, hogy ez a könyv Jász Attila eddigi életművének csúcspontja. Ebben a könyvben összegzi mindazt, amit pályakezdése óta részletekben és töredékesen volt csak képes elmondani. Sajátos munka a Felhőfoszlányok, mert éppen annyira verseskötet, mint amennyire nem az. Bizonyos értelemben inkább egy lelkigyakorlatos könyv. Olyan vékony peremen egyensúlyoz, amelyről a legtöbben hamar lezuhannak. Azért is bátor vállalkozás ez, mert Jász pontosan tudja, milyen tétekkel játszik, hogy mennyire sebezhetővé válhat a költészete egy ilyen bizonytalan térben. Azt írtam, lelkigyakorlatos könyv, és erre csak ráerősít, hogy a versek folyamatos párbeszédben állnak a lengyel Szent Fausztina naplójával. A Helena Kowalska néven született lengyel apácát 2000. április 30-án avatta szentté II. János Pál pápa. Naplóját, amelyben látomásait és vívódásait írja le, 1981-es megjelenése óta számos nyelvre lefordították. Jász Attila könyvét Fausztina nővér naplója inspirálta, pontosabban e napló egyes mondatai. Még pontosabban az a lelkiség, amely e napló minden sorát áthatja. „Sajnos nem lettem szent általa” – írja a szerző a könyv fülszövegében. Ha akarom, ironikusan is olvashatom ezt a vallomást, de azt hiszem, Jásznak nem is az volt a célja ezzel a kötettel, hogy elérje az életszentség vágyott magasságait. A törekvés mindenesetre megvolt és megvan benne, és ez a törekvés az, ami átjárja a Felhőfoszlányok minden sorát. A könyv egyben útinapló is, de olyan útinapló, amely sokkal inkább egy belső utazás stációit írja le, nem pedig az odakinti világ helyszíneit, noha azok sem mellékesek. Ausztria, Erdély, Csehország, a Vajdaság, Lengyelország, az Adria bukkan fel ezekben a versekben, és persze az otthon, a kert a szőlőhegyen.