Botrány a német szocdemek nyári buliján, több nőt is bedrogoztak a partin

2022. július 09. 20:40

A párt szóvivője szerint még mindig sok a bizonytalanság. A rendőrségi nyomozás folyamatban van.

2022. július 09. 20:40
null

Legalább kilenc nőnek partidrogot adtak egy meghívásos rendezvényen, amelyen Olaf Scholz német kancellár és parlamenti képviselők vettek részt – közölte szombaton a Portfolio a német RTL értesüléseire hivatkozva.

Mint írták, Lars Klingbeilt, az SPD társelnökét „sokkolta” a hír.

 – mondta a Die Welt című napilapnak. Hozzátette, reméli, hogy a felelősöket őrizetbe veszik és az ügyet kivizsgálják. Elég nagy az indulat 0ľ fogalmazott az AFP-nek az SPD parlamenti frakciójának szóvivője, megerősítve a Tagesspiegel című berlini lap értesülését.

A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt vizsgálódnak miután egy 21 éves nő feljelentést tett „egy politikai párt nyári buliját” követően. A feljelentőnek másnap már nem volt emléke a buliról, ami arra késztette, hogy orvosi vizsgálatot végeztessen és feljelentést tegyen – tették hozzá.

Az SPD elítéli a történteket

Katja Mast, az SPD munkatársa a Twitteren azt javasolta, hogy az érintetttek tegyenek feljelentést. A szóvivő továbbá nem zárta ki, hogy a már bejelentett kilenc esethez továbbiak is csatlakoznak. Az SPD szerda este e-mailt küldött a rendezvényre meghívottaknak, amelyben elítélte a „szörnyű tettet” – írta a portál.

Mint a cikkből kiderült,

a kancellárhoz és a képviselőkhöz mintegy ezer ember csatlakozott az SPD hagyományos nyári mulatságán a parlamenti szünet előtt.

A parti a szóvivő szerint belső, meghívásos rendezvény volt. A szóvivő kitért arra is, hogy még mindig sok a bizonytalanság, a rendőrségi nyomozás folyamatban van.

Nyitókép: AXEL HEIMKEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

 

 

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. július 10. 13:34
/több nőt is bedrogoztak a partin/ Néhány hónapja olvastam, hogy legalizálta a Parlamentjük a drogot. Akkor a drogozás az ugyanolyan, mint az alkoholfogyasztást. Mintha megkínálnád a nőt pezsgővel. És akkor én úgy gondolom, olyan nagy válság nem lehet a németeknél, ha pezsgőznek.
Mirtilla
2022. július 10. 10:05
„Dühít, hogy ilyesmi megtörténhetett egy SPD által szervezett rendezvényen..." Gyanitom az dühiti őt,hogy ez kiderült és ekkora nyilvánosságot kapott,mert amugy olyan jót szoktak bulizni (mindenféle kellékekkell) az ilyen rendezvényeken.
lendvaiildiko
2022. július 10. 10:02
Aljas gazemberek, farizeus képmutatók! Miért nem kvóta bedrogozást csináltak? Mondjuk 4,5 férfit és 4,5 nőt drogoztak be?
pragmatika
2022. július 10. 09:24
Mi van ebben hírérték ? Csak a szokásos ballibsi buli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!