Megjött az év utolsó ítélete Magyarországról

Egy világszerte tapasztalható leminősítési hullám kellős közepén Magyarország továbbra is megkapta a hitelminősítők bizalmát.

Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.

Cikkünk frissül!
Sunak és Javid szinte egyszerre jelentette be távozását Johnson kormányából. Mindketten a kormányzó brit Konzervatív Párt legbefolyásosabb tagjai közé tartoznak.

Sunak – akit a Konzervatív Párton belül is sokan Johnson lehetséges utódjának tartanak – a miniszterelnökhöz írt levelében azzal indokolta döntését, hogy
A volt pénzügyminiszter visszautalt a Johnson ellen saját frakciója által néhány hete kezdeményezett bizalmi szavazásra, és azt írta: most már egyértelmű számára, hogy a helyzet Boris Johnson vezetése alatt nem fog változni, és a kormányfő ezért immár az ő bizalmát is elvesztette.
(MTI)
Nyitókép: JUSTIN TALLIS / POOL / AFP