Robert Fico teljesen kiakadt: Zelenszkij hatalmas gazdasági kárt okozhat Európának
Az orosz gáz miatt ment neki a szlovák kormányfő az ukrán elnöknek.
Tóth Bertalan szerint a gáz esetében nem indokolt az új piaci árakat érvényesíteni. Közben meg a kormány pont ezt szeretné minden áron elkerülni.
Nem tartja szükségesnek a lakosság energiaáremelést az MSZP társelnöke, frakcióvezetője, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz azzal hazudta végig a választási kampányt, hogy az energiaárak fenntarthatók. Tóth Bertalan csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte a Németh Szilárd kormánybiztos által bejelentetteket, hogy folytatódik a dilettáns improvizáció.
Az ellenzéki politikus szerint földgáz esetében egy éves szinten 2000 köbmétert (havi 167 köbmétert) fogyasztó háztartástól 90 százalékkal több pénzt fog beszedni a Fidesz. Egy 2500 köbmétert fogyasztó háztartásnak közel háromszorosába fog kerülni a gázszámlája, 255 ezer forint helyett 753 ezer forintot kell a jövőben fizetnie – részletezte.
A szocialista politikus közölte,
pedig tudta, hogy az energia nem lesz mindig olyan olcsó, mint az elmúlt tíz évben.
A társelnök szerint a múlt heti bejelentéshez képest kisebb ugyan az áramáremelés mértéke, de még erre se lenne szükség, hiszen a paksi atomerőmű olcsó, 12 forintos termelése bőven fedezi a lakossági igényeket. Tóth Bertalan véleménye szerint gáz esetében sem indokolt az új piaci árakat érvényesíteni, hiszen a gázkereskedők, nagyobb fogyasztók ennél olcsóbban vásárolják a földgázt.
Azt követelte a kormánytól, adjon magyarázatot arra, miért hazudta azt az orosz gázszerződésről, hogy az biztosítja, hogy a magyar fogyasztók számára a gáz ára - a világpiaci ármozgásoktól függetlenül – ne növekedjen. A frakcióvezető úgy összegzett: Orbán Viktor és a Fidesz végighazudta a választási kampányt. A politikai haszonszerzés, és a hatalom megtartása érdekében mindvégig azt hazudták, hogy a jelenlegi energiaárak fenntarthatók annak ellenére, hogy a gáz importára már tavaly nyár óta nagyon magas volt – tette hozzá.
Hazudtak a stabilitásról, hazudtak a rezsiről, hazudtak az orosz energia áráról, hazudtak a veszélyhelyzetről, és szinte mindenről. Szégyen! – hangoztatta, azt sürgetve: a kormány ne sarcolja az embereket, vonja vissza az áremelési rendeleteket.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Kovács Attila