Putyin bejelentette: az év végéig hadrendbe állítják a fél kontinenst elpusztítani képes Szarmat rakétáikat

2022. június 21. 18:39

Az orosz elnök elmondta, hogy Moszkva a lehetséges fenyegetések figyelembe vételével fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit.

2022. június 21. 18:39
null

Az év végéig hadrendbe áll az első Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétarendszer – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai iskolák végzős hallgatóival kedden Moszkvában megtartott találkozón.

Putyin szerint az orosz csapategységekhez elkezdtek megérkezni az Sz-500-as légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek is, amelyeknek nincs párjuk a világon. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkva lehetséges katonai fenyegetések és kockázatok figyelembe vételével fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit. Kiemelt feladatnak nevezte a csapatok felszerelését új fegyverrendszerekkel.    

Putyin szerint az orosz haderő a világon a leghatékonyabb

„Sokkal szélesebb körben kell majd alkalmaznunk a robotikát, a legújabb irányító és felderítő berendezéseket, a pilóta nélküli légi járműveket, és aktívan ki kell fejlesztenünk az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket. A lézer-, az elektromágneses és egyéb fegyverekre gondolok” – mondta Putyin,

aki szerint a világon jelenleg nincs az orosznál hatékonyabb haderő.

 Korábbi tájékoztatás szerint az orosz Szarmat nehéz interkontinentális ballisztikus rakéta egyszerre több hiperszonikus csapásmérő egység hordozására alkalmas. Vikto Litovkin nyugállományú ezredes, katonai szakértő az RT állami televíziónak kedden azt mondta, hogy a rakéta 10-16 különböző kapacitású robbanófejet, köztük több Avangard hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkot képes hordozni, valamint akár a Déli-sarkon keresztül is elrepülni a célpontjához és bármelyik irányból csapást mérni.    

„Képes elpusztítani egy fél kontinenst”

A valószínű ellenfélnek meg kell értenie, hogy Oroszországgal nem jó viccelődni” – mondta Litovkin. A hangsebesség huszonhétszerese, óránként mintegy 33 ezer kilométeres sebesség elérésére, irány- és magasságváltoztatásra képes Avangard hiperszonikus eszközöket 2019 decemberében állították hadrendbe az orosz hadseregben.

(MTI)

Nyitókép: AFP

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drom176
2022. június 24. 10:56
" ugyanaz a türhő banda mint az ukránok. Nekik is csak érdekeik vannak, nem barátaik, és ehhez feláldozzák saját embereiket is akik nem több számoknál. " Az USA más országok állampolgárait áldozza fel az összes proxy war-ban! Nézd csak meg, hogy csak '45- után hány háborút indított az USA........csak támadó háborúkat indított! Tehát mielőtt az oroszokat ekézed, nézz körül jobban a liberális világban! Kompország, ismerős a fogalom? Ez vagyunk!
Lajoss
2022. június 22. 08:59
Korunk Hitlere.A bitón a helye.
Folyékony Szilárd
2022. június 22. 05:59
Ez az elmebeteg seggfej saját magát fogja felrobbantani a sok rakétájával. Szépen berobbannak tárolási helyükön, vagy a légkörben szétterjedve visszajutnak a feladóhoz, mint egy bumeráng.
confitür
2022. június 22. 04:47
Itt az ideje,hogy az amerikaiak eltakarodjanak Ukrajna környékéről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!