Olaf Scholz ígéretet tett a NATO keleti szárnyának megerősítésére

2022. június 07. 17:53

A német kancellár Litvániában tett látogatása során beszélt erről.

2022. június 07. 17:53
null

„Szilárd elhatározásunk, hogy fokozzuk a hozzájárulásunkat” – hangsúlyozta a német szociáldemokrata politikus Gitanas Nauseda litván elnökkel és a három balti állam kormányfőivel folytatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatóján.

Kijelentette, hogy

„Meg fogjuk védeni a NATO területének minden talpalatnyi földjét”

„NATO-szövetségesekként elkötelezettek vagyunk egymás iránt, és egy támadás esetén meg fogjuk védeni a NATO területének minden talpalatnyi földjét” – húzta alá a német kancellár, bár egyelőre nem említett konkrét részleteket a térség biztonságát szavatolni hivatott, fokozott német erőfeszítésekről.

Nauseda a közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a balti országok „a NATO frontvonalában” vannak. „A lehető legjobb felkészülés és a megerősített csapatok régiónkban kulcsfontosságú szerepet játszanak a teljes szövetség biztonsága szempontjából” – tette hozzá. A litván elnök egyben Oroszországra utalva azt hangoztatta, hogy nem szabad

A keleti szárny megerősítéséről Madridban döntenek majd a hónap végén

Egils Levits, lett elnök már Scholz vilniusi látogatása előtt csapaterősítésre sürgette az észak-atlanti szövetséget a térségben, mondván, reméli, hogy a német kancellár „kézzelfogható javaslatokkal” érkezik majd.

Jelenleg egy német vezetésű, 1600 fős NATO-zászlóalj állomásozik Litvániában. A német hadsereg (Bundeswehr) ebből ezer katonát állít ki. Egy dandár általában 3000-5000 fős alakulatot jelent.

A várakozások szerint a NATO keleti szárnyának megerősítéséről a szövetség június végén, Madridban megrendezendő csúcstalálkozóján döntenek majd.     

A kancellár a nap folyamán meglátogatja a német kontingenst is a prabadei lőtéren, megszemléli a katonák felszerelését, amely gyalogsági fegyverek mellett harckocsikat, nehéztüzérséget és felderítő drónokat is magában foglal.

Az orosz Balti Flotta egyébként kedden tengeri hadgyakorlatot kezdett, párhuzamosan a NATO nagyszabású tengeri manőverével a régióban.

(MTI)

Nyitókép: MICHAEL KAPPELER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2022. június 08. 07:12
Kik ellen, a migrik ellen?
Sany Xepi
2022. június 08. 04:08
Ezt Putyin is megerősítette?
europész
2022. június 08. 00:38
Mit akar ez a kopasz majom?Sajat orszagaban nem kepes a sok migrit rendben tartani.Sajat nepet kiszipolyozza,mar a nyugdijat megadoztattak.Egyre novekszik a munkanelkuliek szama,egyre tobb az elvonas.Nagyon nagy az elvandorlas a magasan kepzett ertelmisegiek kozott.Most meg belehajszol mindenkit egy tulzott fegyverkezesi spiralba.Elobb utobb az orszagot belso zavargasok fogjak sujtani,mert par even belul raebrednek a nemet emberek,hogy csak eszkozok a hibas politika oltaran.
MayorAnna 03
2022. június 07. 19:27
Nagy az arca az anyabaszónak. Ne csudálkozzon majd, ha cirillbetűsre cserélik az utcanév táblákat a Reichstag környékén is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!