Az oroszok súlyos megbüntetése még visszaüthet – Michael Anton, Trump volt tanácsadója a Mandinernek

Michael Anton (1969) amerikai konzervatív közíró, politológus, egyetemi tanár. A washingtoni Hillsdale College kutatója, illetve az amerikai oktatási minisztérium tanácsadója. A Bush- és a Trump-kormányzat idején a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársa volt, korábban pedig az üzleti életben a Citigroup befektetési bank kommunikációs igazgatójaként, illetve a BlackRock vagyonkezelő vállalat ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 

Anton a Danube Institute meghívására érkezett Budapestre.

***

Ön vitte be a Trump-kormányzatba Machiavelli szellemét?

Nem igazán. Értem, mire céloz, egy cikkben írták ezt rólam. De az én Machiavellivel kapcsolatos érdeklődésem tudományos indíttatású. Egyetemi eladói éveimben több cikket írtam róla különböző szaklapokban, és ezeket az egyetemi körökben egy szűk, belterjes csapat olvasgatta. Véleményem szerint Machiavelli a politikai filozófia, a külpolitikai gondolkodás mestere volt; talán Thuküdidész az egyetlen versenytársa, de míg ő egy adott kor adott háborúját elemezte, addig Machiavelli az egész ókori és középkori politikát összegezte.

A Vanity Fair írta a machiavellizést önről, a New York Magazine pedig „Amerika vezető autoriter értelmiségijének” nevezte 2017-ben. Az akkori írásait a trumpizmus propagálásának, az autoriter kormányzás igazolásának értelmezték sokan.

De ez egy merő hazugság. Ismerem a New York Magazine  cikkének szerzőjét, írt vagy egy tucat cikket rólam, nyilvánvalóan abból a célból, hogy hiteltelenítsen.

A magyar kormány esetében is ez történik: még ha negyedszer választják is meg óriási többséggel, akkor is azt mondják róla, hogy nem demokratikus kormány. Csak akkor van demokrácia, ha ők győznek. Ha egy jobboldali kormány munkáját bírók, köztisztviselők, bürokraták akadályoztatják, az demokratikus. Én a régi amerikai alkotmányos rend híve vagyok. Az én véleményem szerint az állami döntéseket a nép által választott képviselőknek kell meghozniuk, nem bürokratáknak. Ha ezért autoriter gondolkodónak tartanak, azt csak egy szempont miatt veszem komolyan: mert Amerikában ennek a stigmának nagyon nagy és negatív súlya van.

Akkor önt hova lehet besorolni a politikai mezőnyben? Hiszen nem az alt-right berkeiből érkezett, és nem is a republikánusok fősodratú konzervatív bázisának tagja.

Jó a jellemzés: régen közelebb álltam az establishment republikánusokhoz, mint manapság. Leginkább azért távolodtam el tőlük, mert a régi konzervatív republikanizmus gellert kapott Amerikában,

Ahogy mondtam, a régi amerikai alkotmányosság híve vagyok – nem tetszik, ahogy mostanság a régi politikai tradícióinkat megvetik, annak tisztelőit pedig neokonföderációsnak bélyegzik. Aki ilyen, az azonnal megkapja a rasszista jelzőt is, hiszen a régi amerikai Dél hívószava a rabszolgaság. Ha pedig az amerikai politikában valaki megkapja a rasszista stigmát, azt az eltörlés kultúrája – cancel culture – azonnal eltünteti a közéletből. Én középiskolás korom óta az amerikai köztársaság eredeti eszméiben, az alapító atyák által lefektetett elvekben hiszek.

Emiatt írta meg vitatott írását („The Flight 93 Election”) a Claremont Review of Books honlapján 2016-ban, amellett érvelve, hogy Trump megválasztása sorsdöntő ügy?  

Azért írtam meg, mert a 2016-os elnökválasztás három legfontosabb kérdésében,

a Republikánus Párt hivatalos álláspontja pedig rossz, vagy legalábbis vegyes volt. Trump szigorítani akarta a bevándorlási szabályozást, biztonsági falat ígért a határra, a Republikánus Párt pedig a nyitott határok mellett érvelt; Trump hozzá akart nyúlni az előnytelen kereskedelmi szerződésekhez, a pártja meg nem; az Obama-években Amerika nyeretlen háborúkba ragadt bele, elképesztő összegeket égetett el erre, és sok amerikai katona vesztette külföldön az életét, Trump pedig nem indított háborúkat. Trump mindhárom kérdésben tehát helyes válaszokkal állt elő, de a mögötte álló Republikánus Párt egyikben sem támogatta. Ez elég nevetséges volt.

De aztán elnök lett, és visszanézve már tudjuk értékelni a négyéves elnöki ciklusát. A teljesítménye alapján is jó a véleménye róla?

Nem sikerült mindent megvalósítani négy év alatt, amit terveztünk. Először is két ciklusra számítottunk. Nagy probléma volt, hogy a kormányzat tele volt nem választott bürokratákkal, köztisztviselőkkel,

Ha Clinton nyert volna, akkor még rosszabb helyzetben lenne Amerika mára, a Trump-években legalább sikerült lelassítani a negatív folyamatokat. Felépült a határfal az illegális migráció ellen, újratárgyaltunk több előnytelen kereskedelmi szerződést, megerősítettük Amerikai külpolitikáját, illetve Amerika pozícióit a nemzetközi politikában, gyorsan felszámoltuk az Iszlám Államot, mégpedig anélkül, hogy újabb közel-keleti háború robbant volna be. Trump nem viselt háborút, és ő tudatosított még egy nagyon fontos dolgot: azt, hogy Kína kereskedelmi gyakorlata sérti az amerikai gazdasági érdekeket.

Ön a Trump-féle Fehér Házban a Nemzetbiztonsági Tanács stratégiai kommunikációját irányította. Az volt a feladat, hogy összehangolt, egységes üzenetek menjenek ki. A bírálói szerint a Fehér Ház kaotikus volt. Igaz?

Igaz,

Ennek több oka volt: Trump az elnöksége előtt nem töltött be politikai tisztségeket, és az emberei sem voltak washingtoni bennfentesek. Össze tudtam hasonlítani, mi a kaotikus és mi a rendezett ügymenet, ugyanis dolgoztam korábban a George Bush vezette Fehér Házban is. Bush emberei rutinos washingtoni insiderek voltak, az ügyek vitele flott volt, mégis, sok hibás politikai döntés született azokban az években, például az iraki háború megindítása.

A másik ok, hogy nehéz a „mély állam” ellenállása közepette dolgozni; amikor a közigazgatás, az állami tisztségviselők minden szinten akadályozzák a felső szinten hozott döntések megvalósítását. Végül, Trump tanácsadói, megbízottai egymással is vetekedtek, rivalizáltak, a csapata ezért nem tudott egységes lenni. Azt gondolom, hogy ha lett volna egy második ciklusa, akkor abban Trump egy koherens csapattal csinálta volna végig az elnökség második szakaszát.

Milyen a Biden-kormányzat kommunikációja? Amerika egy proxy háborúban van benne. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos washingtoni kommunikációt milyennek látja?

Rossz a kommunikációja, de elsősorban nem a hibák miatt, hanem azért, mert rossz alapokon áll. A Biden-kormányzat arról beszél, hogy az ukrajnai háború prioritást élvez Amerika nemzetbiztonsági érdekei szempontjából, ezért támogatnunk kell ezt az ügyet. De ha megnézi a közvélemény-kutatásokat,

Vagyis: a Biden-adminisztráció erőfeszítései a lakosság megnyerésére nem hatékonyak.

Az Amerika érdeke, hogy ebben a háborúban Oroszország jelentősen meggyengüljön?

Őszintén mondom: nem. Ez Amerikában egy népszerűtlen vélemény, ugyanis nálunk Trump megválasztása óta egy oroszellenes politikai hisztéria tombol, az amerikai média és a mögötte szivárogtató titkosszolgálatok megpróbálták elhitetni, hogy Trump azért nyert 2016-ban, mert az oroszok a javára beavatkoztak az elnökválasztásba. Nem utálni Oroszországot politikailag nem korrekt jelenleg Amerikában. De geopolitikai szempontból nem tartom bölcs lépésnek, hogy a Nyugat egy atomhatalmat sarokba szorított, és védekezésre késztetett. Ez nem eredményezett kedvezőbb, biztonságosabb helyzetet az Egyesült Államok vagy Európa számára. A háború elítélendő, de

Ön szerint a NATO hibát követett el, amikor az orosz jelzések ellenére keletre bővítette szervezetét?

Nem volt bölcs döntés a NATO részéről, hogy lebegtették az ukránok előtt a csatlakozás lehetőségét, illetve utalgattak arra, hogy az orosz fenyegetés esetén Ukrajna mellett fognak állni. Most pedig a NATO azt mondja a bajba jutott Ukrajnának, hogy nem csatlakozhat. Ezek a lebegtetések felelőtlenek voltak.

Az elmúlt években észrevehetően megnőtt az amerikai befolyás Kijevben. Az amerikaiak is jelentősen részt vettek a hitegetésben.

2018-2019-ben a külügyminisztérium ukrajnai politikáját az elnök és tanácsadói is bírálták, 2019-ben az ukrajnai ügyek miatt impeachment eljárást indítottak Trump ellen, az Egyesült Államok volt kijevi nagykövete és a Nemzetbiztonsági Tanács egyik – egyébként ukrán származású – tagja is ellene tanúskodott.

így az akkor született mindenféle döntéseket nem lehet egységesen úgy jellemezni, hogy „ezek a Trump-kormányzat idejében történtek”, mintha az elnök tehetne róla – a kormányzat nem volt egységes.

Ön korábban a BlackRock vagyonkezelő vállalat ügyvezető igazgatója volt. Ez a cég a világ GDP-jének egyhuszadát kitevő vagyonmennyiséggel gazdálkodik, a BlackRock, a Vanguard és másik fél tucat mamutcég részvényesek a legtöbb nagy amerikai vállalatban. Ez az irdatlan befolyás csupán hajszálnyira van attól, hogy belőlük kialakulhasson egy pénzügyi világkormány. Nem látja ezt félelmetesnek?

Mint mondtam, én az alkotmányos kontrollban, a fékek és ellensúlyok rendszerében hiszek a politikai életben, és az elmúlt évek tendenciája az, hogy

sőt, inkább ők diktálják a politikusoknak, hogy milyen irányokat kövessenek. Ez a világ már létrejött. A nagyvállalatok tisztségviselői aztán bejelentkeznek, és államtitkárok, helyettes államtitkárok legyenek egy kormányzatban, majd visszatérnek egy cég élére, míg ha úgy gondolják, ismét visszatáncolnak a politika világába.

Ön is így tett. BlackRock, aztán Fehér Ház.

Nos, nem egészen. Amikor a BlackRock igazgatói tisztségét elvállaltam, nem gondoltam, hogy valaha közöm lesz a politika világához, mint ahogy azt sem, hogy Donald Trumpból valaha elnök lesz. Nagyvállalati cégvezetői karrierem volt, és ebben is gondolkodtam.

Ma már nincs ebben a pénzügyi világban. Kívülről nézve nem félelmetes, ami ebben a szektorban épül?

De. A hibrid nagyvállalati – állami rendszer, amely Amerikában és a nyugati államok többségében hatalmat gyakorol, erős – de mégsem annyira, mint azt gondolnánk. Ha nagyon erős lenne, akkor nem hagyta volna, hogy Elon Musk felvásárolja a Twittert. A vétel még nem zárult le, bármi megtörténhet, még megakadályozhatják, de engem már az is meglepett, hogy ez így megtörténhetett. Másik példa: Floridában hoztak egy törvényt, amely kimondja, harmadik osztályig a tanárok nem beszélhetnek a gyerekeknek a gender-ügyekről – a liberális mainstream felháborodott, és a Disney vállalat fenyegetőzni kezdett, mire

Ez az eset is megmutatta: a korábban érinthetetlennek tartott nagy cégeket is meg tudja regulázni az állam, mégsem annyira erősek, mint sejtettük.

A BlackRock alapítója, Larry Fink azt írta nemrég, hogy az ukrajnai háború véget vet a globalizáció korszakának. Egyetért?

Nem. És őszintén szólva, nem hiszem, hogy ő maga egyetért ezzel a kijelentéssel. Szerintem azért írta ezt, mert abszolút nem akarja, mert nem is érdeke, hogy a globalizáció folyamata leálljon, másrészt, mert ezzel a kijelentésével letereli magáról a vállalatát ért bírálatokat, mondván: ne bíráljatok már ennyire, hiszen úgyis vége a globalizációnak... A kérdésre válaszolva:

Lehet, hogy túl van a csúcspontján, de az biztos, hogy nem ért véget.

Larry Fink azt is írta, hogy ez a háború „felgyorsíthatja a digitális valuták jegybankok általi elfogadását”. A BlackRock már hajlik a kriptovaluták alkalmazására, de a központi bankok beszállása e szektorba felvet egy nagy kérdést: ha felerősödik a központi digitális kontroll a pénzügyekben a piacok, az intézmények és az egyének felett is, akkor a szabadság gyorsan elillanhat. Ezt hogyan látja?

Nehéz ügy. Nincs jó válaszom erre. Azok a barátaim, akik a digitális kriptovaluták szószólói, éppen azt hangoztatják, hogy ez az állami kontroll alóli szabadulás útja. Ez lehet szerintük a garanciája, hogy megőrizhetik a pénzügyi függetlenségüket nemcsak az államtól, a jegybanktól, de a „ragadozó” nagyvállalatoktól, a big tech vállalatoktól is. Van egy valóban autoriter állam a világon, és az nem az Egyesült Államok, hanem Kína, de ilyen Oroszország is, szóval, ezek az országok

Amerikában a nagy pénzügyi intézmények, a Fed, a szabályozók is inkább ellene vannak, mert a pénzügyi érdekeiket sértik, de nyilvánosan nem tesznek ellene semmit. Ha a nagy pénzügyi vállalatok, mint a BlackRock és mások valóban elkezdenek ebben is utazni, az valóban nagy durranás lesz, az valóban egy fontos váltást jelent majd a pénzügyi szektorban. Számomra ez azt jelenti, hogy ezek a cégek félnek, hogy ha nem kapcsolódnak be időben, akkor kimaradnak belőle. Vagy: esetleg már lemodellezték a folyamatot, és a kalkulációik alapján úgy látják, hogy nem vesztik el a kontrollt, ezért már nem tartanak tőle.

Utolsó kérdésem: mi jöhet majd a Biden-évek után? Republikánus győzelem lesz 2024-ben, vagy sem, illetve Trump lesz az induló, vagy más konzervatív vezető emelkedhet ki addig?

Ezt senki sem tudja. Trump minden elképzelhető módon jelzéseket ad, hogy 2024-ben újra indulni fog a megmérettetésen.

senki más nem tudja őt kiszorítani párton belül. Ha nem indul, akkor lehet, hogy egy establishment republikánus típusú ember kerekedik fel, mint például Mike Pompeo, vagy egy Trump-féle populista, mint például Ron DeSantis vagy J.D. Vance. Abban biztos vagyok, hogy a Republikánus Párt 5-10 éves távlatban a maihoz képest sokkal nacionalistább, populistább irányvonalú párt lesz.

Egyébként úgy vélem, hogy bárki is lesz a konzervatív elnökjelölt, a Republikánus Pártnak 2024-ben nagyon nehéz lesz győznie. A big tech cégek, a nagyvállalatok, az alapítványok, a ngo-k mindent megtettek 2020-ban, és mindent meg fognak tenni 2024-ben is, hogy a pálya a Demokrata Párt felé lejtsen. Nem kellenek ehhez választási csalások.

Viszont ha Biden túl sokat hibázik, akkor esetleg...

Igen, erre lehet talán számítani, a Biden-Harris páros népszerűségi mutatói nem jók, Biden alkalmassága kérdőjeles, és ilyen magas infláció nem volt Amerikában gyerekkorom óta. Viszont elég gyakori, hogy egy elnök két ciklust tud abszolválni; én Biden esetében sem zárnám ki, hogy újraindul, bár a mentális romlása valóban tetten érhető. Sorcsere esetén az elnök helyett az alelnök szokott indulni, de Harris példátlanul népszerűtlen, és nem látszik a teljesítményén, hogy teljesen felnőtt volna ehhez a szerephez.

Fotók: Földházi Árpád