Civilizációs ellenforradalomban járunk – David Azerrad a Mandinernek

David Azerrad a Hillsdale College Van Andel Graduate School of Government oktatója Washington DC-ben. Politikatudós, kutatásai és írásai a klasszikus liberalizmusra, a konzervatív politikai gondolkodásra és az identitáspolitikára összpontosítanak. Korábbi cikke a Mandinerben itt olvasható, illetve interjút is adott az Alapjogokért Központnak. Ezúttal a CPAC Hungary-n beszélgettünk vele, amelyet szintúgy az Alapjogokért Központ szervezett meg az Amerikai Konzervatív Unióval együtt.

*

Beszédében arról a három embertípusról beszélt, akik örülnek a nyugati bevándorlásnak. Elmagyarázná olvasóinknak, mire gondolt?

Azt mondtam, hogy csak háromféle ember elég buta ahhoz, hogy elhiggye, hogy az 1960-as évek óta zajló tömeges legális és illegális bevándorlás alapvetően javította a Nyugatot. Nyilvánvaló, hogy egyes bevándorlók tettek jó dolgokat, de nézzük a nagy képet! Az első csoport a libertáriusok – gondolom erre magyarul nincs is szó. Ők Murray Rothbard és Ayn Rand tanítványai, akik radikálisan elkötelezettek az egyéni szabadság mellett, és jobban gyűlölik a kormányt, mint amennyire szeretik a hazájukat. Alapvetően azt mondják, hogy a határok egy módja annak, hogy a kormány mesterségesen korlátozza a munkaerőpiacot. Szerintük egy szabad országban nyitott határok kellenek.

Mi a második csoport?

Aztán ott vannak az „utolsó férfiak és nők”, néhány fiatal vagy nem olyan fiatal ember, akik nagyvárosokban élnek, és az életük az étkezés körül forog, menő bárokba járnak, utazgatnak és posztolnak az Instagramon. Nietzsche az Így szólott Zarathustrában ezt a kifejezést használja,

aki nem képes odaadásra, nagyságra vagy áldozatra. Szánalmas magánéletet él, a történelem végén érkezik, és már nem csinál nagy dolgokat. Láthatjuk ezeket az embereket, akik szeretik a bevándorlást, mert „az éttermek jobbak tőle”. Természetesen ez igaz az angolszász nemzetekre, de milyen francia vagy olasz az, aki elfogadná azt a gondolatot, hogy bevándorlók kellenek a konyhája fejlesztéséhez? Másodszor pedig, még ha ez igaz is, nem a hasunkért élünk.

És a harmadik?

A harmadik a „woke”, harcos, kemény baloldal, amely évtizedek óta azt hangoztatja, hogy a fehérség az emberiség rákfenéje. Konkrétan Susan Sontag, a ’60-as évek híres baloldali aktivistája mondta ezt.

Ez az utolsó csoport legalább nem olyan buta, mint az első kettő, mert tökéletesen tisztában vannak vele, hogy a bevándorlás alapjaiban fogja átalakítani az országot – ez a lényeg! Az első két csoport abban az illúzióban él, hogy a végtelenségig folytathatnánk a bevándorlást, és semmi sem fog változni. Ezért a libertáriusok és az ilyen „utolsó férfiak és nők” az igazán buták. És a kemény baloldal az igazán rosszindulatú, ha erről a jelenségről van szó.

Azért akad néhány jobboldali libertárius az USA-ban.

Igen, egyesek azt mondják, hogy jóléti állammal nem működik a tömeges bevándorlás, és a nyitott határok ellen vannak, de összességében, ha megnézzük az amerikai Cato Institute-ot, a világ legnagyobb libertárius agytrösztjét, akkor ők támogatják a nyitott határokat. Vitáztam egy híres libertáriussal, és nyíltan megkérdeztem tőle: „mi lenne, ha egymilliárd ember jönne Amerikába a következő 10 évben? Zavarna ez téged?” És azt mondta: „Nem”.

Mi a helyzet a régi baloldallal? Vannak, akik a hagyományos munkásosztályt támogató régi baloldallal köthető szövetség lehetőségéről beszélnek.

A legmegdöbbentőbb dolog, amit Bernie Sanders 2016-ban mondott, amikor először indult, az volt, hogy ellenezte a határok megnyitását, „a Koch testvérek által finanszírozott összeesküvésnek” nevezte, mert aláássa a munkások bérét. Trump és Sanders, a két jelölt, akik nem voltak otthon abban a pártban, amelynek jelöléséért indultak, voltak az egyedüliek, akik a bevándorlásellenes álláspontot támogatták. Érdekes, hogy a felek mennyire felcserélhetők ebben a kérdésben. De Bernie Sanders és a demokratikus szocialisták az elmúlt hat évben lényegében teljesen alkalmazkodtak a woke baloldal fanatikus igényeihez, hogy mindenkit beengedjünk. És így már nem erőltetik a határok lezárását. Tehát azt gondolom, hogy

Azt hiszem, ha valóban törődnek a munkásosztály jólétével, akkor Amerikában a Demokrata Párt nem nekik való. Legyünk őszinték, a Republikánus Párt nagy része szintén nem nekik való, mert ők inkább a vállalatokkal és az elittel vannak egy ágyban. Folyamatban van egy politikai átrendeződés az Egyesült Államokban, ahol Trump a Republikánus Pártot olyan párttá teszi, amely barátságos lehet a munkásosztállyal.

Van mód a második csoport átalakítására? Néhányan talán megértik, hogy az iszlamizmusban nem élvezhetik olyan szabadon az éttermeket?

Abszolút, igen, szerintem meggyőzhetőek. Le kell küzdenünk azt a tényt, hogy a bevándorlás az egyik legkínosabb kérdés az „udvarias társadalomban”, a „laptop osztály”, a Twitter-fiókjukon kék pipát viselő emberek körében, mert megszólal a fejükben a vészharang. Ők azt mondják: „Ó, tudom, nem szabad erről beszélnünk. Ha ön a bevándorlásról beszél, akkor valószínűleg rasszista.” Tehát ha le tudjuk küzdeni ezt a pánikérzetet, és higgadtan elmagyarázzuk, hogy

úgy gondolom, hogy van egy lehetőség a párbeszédre. Ugyanúgy, mint a libertáriusok egy részének, ha megmutatjuk, hogy „nézd, már jóléti államunk van, tehát a nyitott határok elméletben vagy gyakorlatban nem kompatibilisek ezzel”, talán megértik a dolgot. Néhány embert az imént ostobának neveztem, de Leninnek van egy nagyszerű sora, az „események könyörtelen feszítővasáról”, ami néha szükséges az emberek elméjének megnyitásához.

A CPAC Hungary rendezvény szlogenje: „Isten, haza, család”. Ez egy olyan szlogen, amit ritkán hallani egy nyugati konzervatívtól. Amikor holland konzervatívokkal beszélgettem, olyanok voltak, mint a magyar liberálisok. Nagy különbséget látok abban, hogy miként viszonyulunk ezekhez a kérdésekhez, amikor a nyugati jobboldaliakról és a kelet-közép-európai jobboldaliakról van szó. Hogyan hidalhatjuk át a szakadékot? Át kell egyáltalán hidalnunk a szakadékot?

Ez nem is annyira a szakadék áthidalása, ehelyett úgy gondolom, hogy meg kéne nyernie őket a maga oldalára. Nyugaton a jobboldal inkább klasszikus liberális, mint a libertáriusok: jobban törődnek a piacokkal és az egyéni szabadsággal, mint a kulturális folytonossággal. Ennek ellenére talán a szakadék áthidalása a helyes válasz. Mert

Nem vagyok libertárius, nem hiszem, hogy minden alkalommal, amikor a kormány tesz valamit, az a szocializmus kezdete. De a szabadpiaci embereknek nagyon is helytálló meglátásai vannak a szabályozott gazdaság problémáival kapcsolatban, amikor a legjobb szándékkal is megpróbálnak szabályozni egy iparágat. Ilyenkor alapvetően az iparág a végén elmondja a szabályozóknak, hogy nekik mi kéne, és ez akadályokat támaszt az újonnan érkezők előtt, és végül a hatalom megszilárdítását szolgálja a csúcson. Szóval igen, talán a szakadék áthidalása jó módszer. De én úgy gondolom, hogy retorikailag és az alapokat tekintve a „hazához, Istenhez és családhoz” kell kapcsolódnia, mert ahogy beszédem elején fogalmaztam, ezekért az emberek hajlandók meghalni. Civilizációs ellenforradalomban járunk.

Nekünk, a jobboldalon valódi odaadást kell inspirálnunk a nyugatiakban, hogy küzdjenek azért, ami megmaradt életvitelükből, hogy visszaszerezzék örökségük részeit azokban az országokban, amelyeket elveszítettek. És ezt nem tehetjük meg valódi érzelmi vonzerő nélkül, amiért az emberek hajlandóak meghalni. Márpedig senki sem hajlandó meghalni a szabad piacokért.

Mi a véleménye Orbán Viktorról?

Nem követem szorosan a magyar politikát, nem beszélem a nyelvet. De van a két dolog, amit látok. Az összes vád, amit hallok ellene, ugyanolyan szokványos vádak, amelyeket Amerikában bárkire rávetnek, aki bármi érdekeset csinál a jobboldalon. Ezt tették Trumppal, és most ezt teszik Elon Muskkal. Ez a módszereik része, ez a szokásos fajta támadás mindenki ellen, aki jobbról fenyegeti őket, szóval ez jó jel. Aztán amikor elolvasom, mit mond Orbán néhány beszédében, nagyon le vagyok nyűgözve. A CPAC-es beszéde fantasztikus volt! De szerintem hiba volt az illiberális demokrácia eszméjét védeni, még ha csak retorikailag is. Ez egy olyan kifejezés, amely elidegeníti az embereket. És amit itt művel, az valójában egészen liberális, úgy értve, hogy Magyarországon szólásszabadság van, Magyarországon szabad a sajtó, Magyarországon vallásszabadság, tulajdonjogok, szabad piacok vannak. És ez számomra a szó legjobb értelmében liberális országgá teszi. Most már értem, miért mondta. De eltekintve ettől az egy szótól, amit mindig felemlegetnek, úgy látom, hogy

Mit ért ez alatt?

Vannak ezek az elképzeléseink és elveink, vannak emlékeink arról, milyenek voltak régen az országaink, de Magyarországon kívül nincs példa arra, hogy egy ország tényleg fellép és visszahódít. Nagyon ellenzem azt az elképzelést, hogy Magyarországot a „jobboldal Svédországává” tegyük, vagyis hogy veszünk egy 10 milliós kis európai országot, és azt mondjuk: „Ó, ez egy utópia”. Nem, nem az. Önöknek megvannak a problémái, nincs kétségem. De

ellenőrzi határait, tiszteli múltját. Ez természetesen nem mindennek a felvállalása részemről, amit a kormány tesz. Nem követem ezen a szinten a magyar politikát, de nagyon inspiráló számunkra, hogy konkrét példa van a szemünk előtt.

Fotó: Young America's Foundation