Beleszállt az MCC kutatójába a Háttér Társaság – tippelhet, mi volt a téma
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Milyen szerepe volt a jugoszláv háborúnak a harctéri riportok átalakulásában és miért küzdenek ma sokan az igazság ellen? Erről is szó volt az MCC beszélgetésén!
Az újságírás elveinek megváltozásáról és az igazság szerepéről beszélgetett az MCC-ben Patrick Bishop író, hadtörténész és Julius Strauss az MCC Média Iskolájának vendégoktatója.
Bishop arról beszélt, hogyan törtek be a tudósítók a történetek „széléről” a történetbe magába, hogyan nyomják rá egyre inkább bélyegüket a cikkekre.
Nemrég egy brit tudósító könnyezve számolt be az ukrajnai eseményekről a tévében, ami nagyon tetszett a közönségnek. Bishop nem kételkedik a riport őszinteségében, ám ez is mutatja, hogy már egyre inkább elvárják a riporterektől, hogy
és egyre inkább részévé kell válniuk az eseményeknek.
Bishop felidézte, hogy régen még a nevét sem kellett odaírnia, amikor Izraelről vagy Észak-Írországról tudósított, egyszerűen csak híreket írt, és ez ma már elfogadhatatlan hozzáállás. Pedig ez egykor a véleménycikkeket és az elemzéseket írók feladata volt, nem a riporteré. Régen egyenesen szabályellenes volt beleírni, hogy „én”. Ez a boszniai háború után változott meg, ahol több riporter is elkezdett arról írni, hogy mi történt velük személyesen. Ezen a területen népszerűbbek voltak a riporter hölgyek, mivel a férfiak talán úgy érezték, nem elég „erősek” ebben.
Strauss elmondta: ő már akkor csatlakozott a szakmához, amikor ez a folyamat már megindult. Élénken emlékszik arra, hogy egy boszniai történetnél egy kollégája sokkal hosszabb és látványosabb helyen elhelyezett cikket követelt riportjának, mint amit az talán szakmai szempontok szerint érdemelt volna.
A történet varázsa, hogy az emberek átélhetik az eseményeket a riporter szövegén keresztül: „itt voltam, rám lőttek, túléltem”. A riporterek érvelése körülbelül úgy hangzik, hogy „otthon még nem hallottak Szarajevóról, de rólam már sokat hallottak”. Ezért inkább az újságíróról szól a cikk.
az embertől elvárják, hogy arról írjon, ő hogyan érezte magát. Az úton azonban elvesztették a szakmaiságot.
Bishop hozzátette: már az afganisztáni eseményeknél is sok talán nem teljesen igaz hír került az újságokba, és ma hasonlót láthatunk Ukrajnánál is. Az egyént felemelik a társadalomban, a tapintatosság több száz éves tradícióját kiirtják, és ezt erősíti ma a tévé, a közösségi média és a print sajtó is, ez az „önimádat kultúrája”.
Strauss felhozta, hogy Kanadában cikk jelent meg arról, hogy őslakosok gyermekeit temették el keresztény templomok közelében tömegsírokban. De a cikk nem szólt arról, hogy mi történt a gyerekekkel, csak feltételezték, sejttették, hogy a tömegsírok önmagukban magyarázatot jelentenek arra, mi is történt. Valójában sosem tisztázták, hogy megölték-e a gyerekeket, vagy nem törődtek velük, vagy mi történt. A történet nagy hisztériát keltett, és bár nem akar érzéketlen lenni az őslakosokkal szemben, akikkel sokszor igenis rosszul bánnak, de az újságírók gépiesen korbácsolták fel az értelmeket, anélkül, hogy elmondták volna, mi történt.
Mi ezzel a baj? – tette fel a kérdést Bishop. Szerinte a történelem során még sosem gyűlölték annyira az igazságot, mint ma. Minden irányból aláássák az igazságot, nem csak az oroszok, de egyes amerikaiak is.
Az igazság elleni érzelmek együtt járnak a manipulációval. Putyin és emberei is manipulálják a népet, a sértett büszkeségre játszanak. Ha az újságírók más érzelmeket akarnak felkorbácsolni – szánalmat, együttérzést, támogatást –, akkor sem a munkájukat végzik, mert nem szabad érzelmek húrjain játszaniuk.
Strauss rámutatott: az újságok véleményrovatai egybeolvadtak a hírekkel. Ez a véleménycikkek elhelyezésén is látszik, az Economist is előbbre hozta a publicisztikát a lap közepéről az elejére.
Arra jöttek rá, hogy az emberek lusták, és inkább keresnek véleményt, mint tényeket. Bár az újságíró elvének többek között az kéne lennie, hogy nem hajol meg az olvasók akarata előtt, de a piaci szempontok fontosabbak lettek. Az embereknek csak egy vélemény kell, amit elolvashatnak, majd elmesélhetnek a barátaiknak, hogy okosnak tűnjenek. Strauss szerint az igazságnak értéke van önmagában, nem kell, hogy jó dolgokat hozzon, vagy jól érezzük magunkat tőle.
Azonban az igazságot ma egyre több helyről gyomlálják ki – és ez ellen küzdeni kell.
Nyitófotó: írógépezés 1955-ben (Fortepan/Magyar Rendőr)