Legutóbbi beszélgetésünk tanulsága az volt, hogy az Ukrajnában folyó háború egyik fontos célja, hogy megerősítsék a világpénzként működő, a Fed révén magánpénzként funkcionáló dollár pozícióit, megbuktassák Putyint, hogy az USA rátehesse kezét a hatalmas orosz nyersanyag- és energiakincsre, konfliktust szítsanak Európa és Oroszország között, leválasszák az uniós tagországokat az orosz energiaforrásokról. Ez utóbbi miért érdeke az Amerikai Egyesült Államoknak?
Az ötvenes évek elején a nagy hatalmú Révai Józseftől, a Rákosi-rendszer ideológusától és kultúrpolitikusától megkérdezték, hogy a párt és az állam ugyanaz-e. Révai azt felelte: a párt és az állam nem egy, de nem is kettő. Gyakorlatilag így van ez az USA és világ pénzuralmi rendszere esetében is. Az Egyesült Államok jegybankjaként szolgáló, a magánpénzeket koncentráló Fed remekül beépült az USA költségvetésébe, és legfontosabb, az állam deficitjét folyamatosan növelő tételei éppen a pénzhatalom érdekeit szolgálják. Ezért költ az ország évi 700 milliárd dollárt a hadseregére, ezért tart fenn gigantikus méretű diplomáciai és hírszerző szervezeteket, noha az Egyesült Államoknak egyáltalán nem kell tartania attól, hogy bárki megtámadja. Háborúkat azonban gyakran indít olyan országok ellen, amelyek sértik a pénzuralmi érdekeket. Ez történt most is, az ukrán kormány vállalta, hogy megbízottként megvívja ezt a proxyháborút, az amerikaiak helyett.
A proxyháború kitört, és megjelent az oroszok és az unió viszonyát végletesen megrontó szankciós politika, amelyben az aduász a folyamatosan lebegtetett embargó az orosz energiahordozókkal szemben. Kinek jó ez?
Hát persze hogy a pénzhatalmi rendszernek. De Churchill-lel szólva, a helyzet drámai, ám egyáltalán nem komoly. Mára odáig fajult a dolog, hogy az uniós politikusoknak azon kell törni a fejüket, miként fúrják meg önmaguk a saját szankcióikat. De nem csak nekik kell ezen gondolkodni. Tudjuk például, hogy jelentős amerikai csapatok állomásoznak Európában. Ezeknek is kell az energia, főként üzemanyag. Mit csinálnak a jenkik? Elindul egy tanker ötszázezer tonna olajjal Oroszországból, és megérkezik a Baltikumba. Ott belekevernek valamit, így az árut már egy uniós állam vállalata adhatja tovább. Vígan fedezheti az amerikai seregek olajszükségletét anélkül, hogy megsértenék a saját szankciós szabályaikat. Ilyen kerülő utakon bármi megvásárolható. Végül is arra valók a pénzügyesek, hogy megtalálják a megoldást az ilyen helyzetekre. A jogászok meg arra, hogy megtalálják a jogi kiskapukat.