„Dühös vagyok a németekre” – elszabadultak az energiaárak Svédországban
Nem kellett volna bezárni az atomerőműveket a miniszterelnök szerint.
Mi Angela Merkel öröksége valójában? Hogyan építették fel a volt német kancellár imázsát és mi marad utána munkásságából? Az MCC-ben vitatkoztak Merkelről.
Merkel kancellári éveit elemezték az MCC-ben, a Philip Plickert német újságíró szerkesztésében megjelent Merkel: 16 év kancellárság kritkus mérlege című kötet bemutatóján. A beszélgetésen Boris Kálnoky újságíró, az MCC Médiaiskola vezetője és Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója vettek még részt.
Szalai Zoltán, az MCC igazgatója nagyon fontos kiadványként méltatta a könyvet rövid megnyitójában: mint megjegyezte, a Merkel-éra elmúlt 16 évét közösen élte meg a két ország, tehát meg kell érteni a német kereszténydemokratákat.
Plickert szerint az MCC Pressnél most magyarul is megjelent könyv feladata eleve a sokoldalú, szofisztikált kritika bemutatása volt, történészek, közgazdászok és újságírók tollából. Merkel vezetéséről nehéz teljesen pozitív képet adni, ez egyértelmű, ha a mai Kelet-Európára tekintünk, melyet szerinte rossz állapotban hagyott maga után. De nem jobb a kép Németországban sem: saját hazájában az energiapolitika, a védelmi politika és a migrációs politika terén is „katasztrofális” lépéseket hozott.
Tehát bár a könyv Németországról szól, nem német központú, hiszen a német döntések kihatnak a világra is.
Bár Merkelt a sajtó a nyugati világ megmentőjeként írja le, Plickert szerint ő valójában egy machiavellisztikus politikus volt, akinek fő célja az volt, hogy sokáig hatalomban maradjon – idővel tehát kudarcai egyre egyértelműbbek lesznek. Ha össze akarjuk foglalni a Merkel-érát, akkor a korábbi kancellárokhoz kell visszamennünk: Adenauer és Kohl komoly lépéseket tettek Németország érdekében, eközben Merkel – bár főleg kríziseket menedzselt – egyetlen érdemi sikere, hogy a viharok dacára helyén maradt. Egyetlen más európai vezető sem volt mostanában 16 éven át hatalmon.
Angela Merkel nem csak politikai megközelítéseit tekintve, de elveit tekintve is rugalmas volt. Plickert szerint lehetséges, hogy egyáltalán nem volt semmilyen ideológiája, azt az ország hangulatához igazította. De „az alapelvek hiánya nagyon nagy hiány” egy politikusnál, főleg, ha 16 évet át van hatalmon. Míg Margaret Thatcher erősen hitt a radikális gondolatokban, és úgy vélte, hogy „egy hölgy nem forog ide-oda”,
például az atomenergia terén. Éveken át védte az atomenergiát, majd Fukusima után két nappal úgy döntött, hogy fel kell számolni az atomenergiát.
Merkel mindig a korszellem, a Zeitgeist irányába fordult: nyilván ő sem gondolhatta komolyan, hogy integrálni lehet egymillió közel-keleti férfit, mégis megváltoztatta színeit a kérdésben: Plickert ezért „a hatalom kaméleonjának” nevezte őt előadásában.
Angela Merkel ifjúkorát elemezve Plickert felidézte, hogy apja szocialista lelkész volt, aki direkt költözött az NDK-ba, mert ebben hitt. Merkel tudott egyetemre járni, ahol jól teljesített, úttörő is volt – lelkészek gyermekei nem igazán ilyen gyermekkort éltek meg errefelé, de ő láthatóan ezt megtehette, utazhatott is. Ez volt Merkel „első élete”, amelyről keveset tudni, mégis nagy nyomot hagyott benne.
A semmiből lett sikeres politikus: Kohl nagyon támogatta, „lányának” nevezte, majd miniszter lett és egyre nagyobb hatalommal bírt, míg végül lelökte mentorát a színpadról. 2005-ben Merkel radikális gazdasági programmal nyert, de idővel egyre pragmatikusabb lett, újrapozicionálta az CDU-t, nem csak a politikai középre, de a balközépre mozdult el. A nukleáris energia ügyében egyenesen a zöld álláspontot tette magáévá.
Így viszont saját pártját teljesen kiüresítette, egy hatalmi gépezet lett, ami garantálta Merkel újraválasztását, aki egyébként nem gondolt semmi többre. Ez adott teret a mostani „közlekedésilámpa-koalíciónak”, melyről tudni kell, hogy
Plickert előadását követően Boris Kálnoky feltette a kérdést: milyen politika várható az új német kormányról Kelet-Európa kapcsán?
A szerkesztő szerint máig a kontinens „sötét oldalaként” ábrázolják Magyarországot és Lengyelországot, és nem várható, hogy meg akarnák érteni, miért látják ezek az országok másképp a dolgokat, mint ők. Ha bármi változás lesz, az abból áll majd, hogy még nehezebb lesz a helyzet.
Nyitókép: MTI/EPA/Action Press/Pool/Christian Marquardt