Rétvári Bence nyerte a felszólalási versenyt az Országgyűlésben

2021. június 17. 11:43

Volt, aki több mint száz alkalommal, más viszont egyszer sem szólalt fel a parlamentben idén tavasszal. Az ülésszak lezárultával áttekintettük a statisztikákat.

2021. június 17. 11:43
null
Baranya Róbert

A kedden lezáródott tavaszi ülésszakon is Rétvári Bence volt a legaktívabb politikus a parlamentben, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) KDNP-s parlamenti államtitkára összesen 149 alkalommal szólalt fel az Országgyűlésben – derül ki a parlament honlapján fellelhető adatokból. Az időt tekintve mégsem ő beszélt a legtöbbet idén tavasszal, hanem a szintén KDNP-s Nacsa Lőrinc (8 óra 47 perc).

A képviselői mandátummal rendelkező politikusok rangsorában (amely így kormánytagokat is tartalmaz), a felszólalások számát tekintve Rétvárit az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt követi (113 felszólalás), majd a már említett Nacsa Lőrinc, 102 felszólalással. Mögöttük a jobbikos Z. Kárpáti Dániel, a DK-s Varjú László és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kért szót a legtöbbször.

A képviselői mandátummal is rendelkező miniszterek versenyét Gulyás Gergely nyerte: a Miniszterelnökséget vezető miniszter negyvenszer kért szót a parlamentben, ezalatt több, mint egy órán keresztül beszélt.

Orbán Viktor 36 alkalommal szólalt fel tavasszal az Országgyűlésben, összesen majdnem másfél órán keresztül beszélt.

A legtöbbször felszólaló képviselők és felszólalásaik száma:

Rétvári Bence (KDNP) 149

Keresztes László Lóránt (LMP) 113

Nacsa Lőrinc (KDNP) 102

Z. Kárpáti Dániel (Jobbik) 69

Varju László (DK) 63

Völner Pál (Fidesz) 63

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik)58

Varga Zoltán (DK) 52

Arató Gergely (DK) 52

Mesterházy Attila (MSZP) 47

Mérlegen a frakcióvezetők

A frakcióvezetők közül a már említette Keresztes László Lóránt volt a legaktívabb, őt a jobbikos Jakab Péter, majd a Párbeszédes Szabó Tímea követte. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és frakcióvezetője csak ötször szólalt fel február óta.

A függetlenek versenyét a jobbikos Varga-Damm Andrea nyerte Bencsik János előtt. Érdekeség, hogy a német nemzetiségi képviselő Ritter Imre is sokszor, 22 alkalommal szólalt fel a parlamentben.

A felszólalt képviselők rangsorát a volt LMP-s, jelenleg független Hadházy Ákos zárta: csupán egyszer kért szót fél perc erejéig, akkor is csak mentelmi ügyében.

Összesen 27 olyan képviselő volt, aki nem szólalt fel a tavaszi ülésszakon,

például a fideszes Bíró Márk – aki képviselősége során egyszer sem szólalt fel eddig – avagy Farkas Flórián.

Az előző választás óta eltelt időt nézzük, az egész ciklusban eddig szintén Rétvári Bence számít a legaktívabbnak, 2018 májusa óta 892 alkalommal szólalt fel a parlamentben, ami több mint 48 órát jelent. Mögötte Nacsa Lőrinc (569) és Keresztes László Lóránt (563) következik. További adalék, hogy az EMMI államtitkára az előző ciklust tekintve is a legtöbbször felszólaló politikusnak számít, összesen 1243 felszólalással.

A nyitóképen: Rétvári Bence egy azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 31-én. (MTI/Soós Lajos)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fonak
2021. június 17. 19:03
Hát, enélkül a Rétvári gyerek nélkül is többen lennénk.
Osztap Bender
2021. június 17. 16:09
Sok beszédnek sok az alja! Ez egy magyar közmondás, ami még a parlamentben is megállja a helyét. Akinek pedig nincs mondanivalója választói érdekében, az mi a fenét keres ott? (sok pénzt, nulla munkával)
Armageddon
2021. június 17. 16:03
Kubatov listás gábor 11 év alatt egyszer sem!!! nyikkant meg! Aludni jár a t.Házba.
Secnir
2021. június 17. 15:24
"Összesen 27 olyan képviselő volt, aki nem szólalt fel a tavaszi ülésszakon,például a fideszes Bíró Márk - aki képviselősége során egyszer sem szólalt fel eddig - avagy Farkas Flórián." és ennyi. ők miért is vannak a parlamentben? mondjuk viccből meghallgatnék egy tízperces felszólalást a költségvetésről farkas flóriántól...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!