Néhány éve még BL-csapatokkal hozták szóba, most az NB II újonca is csak próbajáték után igazolta le a magyar válogatott játékost

„Nem látom magam előtt, hogy valaha még kezdő leszek a nemzeti csapatban.”

A csapatban helyet kapott Hahn János, valamint Szoboszlai Dominik is, Dzsudzsák Balázs viszont nem kapott meghívót.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi csütörtökön kihirdette a válogatott bő keretét. A bő keretben ott van Szoboszlai Dominik és Hahn János is, nincs benne Dzsudzsák Balázs. A keret tagjai hamarosan megkezdik a felkészülést a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.
Az olasz szakvezetőnek június elsejéig kell 26 játékosra szűkítenie a névsort.
– mondta az MLSZ honlapján Marco Rossi.
„Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az elsőszámú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához” – tette hozzá.
A válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai, és akiknek a klubkötelezettségei már véget értek, május 17-én kezdik meg a felkészülést Telkiben. A teljes keret május 24-től Ausztriában fog edzőtáborozni tíz napig, majd június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban. A csapat Marco Rossi kinevezése óta most először tölthet együtt ennyi időt egy huzamban. A magyarok június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a csoportkör zárófordulójában.
A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete:
(MTI)
Nyitókép: Földházi Árpád