A magyar államé lett Erdély egyik legszebb kastélya

2021. május 19. 21:27

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély.

2021. május 19. 21:27
null

A kastély jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának. Janicskó András, a kastély örököse kedden az MTI-nek elmondta: a kolozsvári Micro Vision Consult Kft. üzleti tanácsadó cég – mely április 20-án tőle vásárolta meg a műemléképületet – azonnal túl is adott a kastélyon. Ezt igazolja a friss telekkönyvi kivonat.

A Manevi Zrt. korábban Szatmár megyében vásárolt meg két történelmi jelentőségű műemléképületet:

a Szatmárnémeti központjában álló egykori Pannónia szállót és azt a nagykárolyi épületet, amelyből 2014-ben költözött ki a város polgármesteri hivatala. Amint az erdélyi magyar sajtó korábban írta: a Manevi Zrt. a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó állami vállalat.

A zsibói Wesselényi-kastélyt csaknem egy évtizede árulja az örökös

Miután belátta, hogy képtelen előteremteni a kastély felújításához és működtetéséhez szükséges összegeket. A kastélyra a bukaresti Artmark Historical Estate Kft. kereste a vásárlókat, folyamatosan csökkentve az árat, amely végül 800 ezer eurónál (288 millió forint) állapodott meg.

A romániai törvények elővásárlási jogot biztosítottak a román államot megtestesítő intézményeknek: a Kulturális Minisztériumnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak és a Zsibói Polgármesteri Hivatalnak. Miután a kulturális tárca márciusban lemondott az elővásárlási jogáról, a Szilágy megyei önkormányzat jelezte, hogy megvásárolná az épületet. A tanács április 28-i ülésén határozott az adásvételi tárgyalások elkezdéséről, tárgyalóbizottságot nevezett ki, és pénzt is elkülönített a költségvetésében az üzletre. Csak később szembesült azzal, hogy a történelmi jelentőségű ingatlan már egy bő héttel korábban gazdát cserélt.

A megyei önkormányzat kifutott a határidőből

Janicskó András kedden az MTI-nek elmondta, a megyei önkormányzat kifutott a törvényes határidőből az elővásárlási jog érvényesítésével. Szilágyi Róbert, a megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke, a megyei tárgyalóbizottság vezetője a Maszol.ro-nak viszont azt mondta, hogy a törvényes határidőn belül jelezték vásárlási szándékukat, ezért bírósághoz fordulnak az elővásárlási joguk érvényesítéséért.

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik.

A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen botanikus kert működik. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt. Az ő leszármazottja, a Szilágysomlyón élő Janicskó (született Teleki) Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. 1997-ben az állam az épületért csekély összegű kártérítést fizetett, amit a család visszafizetett az államnak, amikor a törvények módosítása nyomán a természetbeni visszaszolgáltatásra is lehetőség nyílott. A restitúcióról végül 2012 tavaszán hozott jogerős ítéletet a bíróság.

A zsibói Wesselényi-kastély az államosítás után iskolaként, majd pionírok (úttörők) házaként működött. Az 1989-es romániai rendszerváltás után is a gyermekek számára szabadidős foglalkozásokat szervező intézmény, illetve a kastélyparkban kialakított botanikus kert irodái működtek benne.

(MTI)

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NeMá
2021. május 20. 17:54
Nem tudom ki emlékszik arra hogy már Ceausescu is vissza akarta adni Erdélyt Kádárnak! Kádár volt többször Bukarestben tárgyalni róla. Neki nem kellet mert sok pénzbe került volna felzárkóztatni, rendbe tenni amit a románok hagytak lerohadni! Egy két IMF hitelt még felvesznek és hogy törleszteni tudják kénytelenek lesznek eladni nekünk!
furunkulus13
2021. május 20. 17:00
Bravó! Remélem hasonló lépések sora jön, ha másképp nem megy, vásároljuk vissza a történelmünket!!!
balbako_
2021. május 20. 16:03
Egyben a magyar történelem egy része is visszakerült hozzánk.
Béna Géza
2021. május 20. 15:37
Csodálatos no ezekre hajtanak Fletóék lesz mit majd eladni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!