Bátor és provokatív esszék gyűjteménye a Habsburg Történeti Intézet igazgatójának új könyve, ami vállaltan „mozaikokból" teszi össze és mutatja be az egészet: a pezsgő és inspiráló konzervatív magyar közélet elmúlt éveit.
A történész, ha napi publicisztika írására adja a fejét, mindig kell, hogy számoljon a lehetőséggel: a múlt feltárójából könnyen válhat botcsinálta – és tévedő – prófétává, és lehetséges, hogy évekkel később majd azzal a tudattal olvashatja vissza korábbi cikkeit, hogy „ezt bizony elszúrtam”.
Gerő András történésznek, a Habsburg Történeti Intézet igazgatójának kétségkívül nem lehetnek hasonló aggályai. Mozaik című friss könyvét olvasva ugyanis egyértelmű, hogy amit az elmúlt évek során – 2013-tól 2019-ig – publicisztikaként közölt a baloldali 168 óra hasábjaitól kezdve a konzervatív Kommentárig, máig megállja a helyét, maradandó és értékes.
A szerző olyan ellentmondásos és izgalmas témákat boncolgat esszéiben, mint a forradalom mibenléte, Donald Trump megítélése, Marx öröksége, a Sorsok háza vagy a magyar-zsidó identitás.
már-már konzervatívnak ható: na nem a napjaink szólamai és szlogenjei irányába való elhajlás, hanem a józan észhez való elegáns ragaszkodás terén.
A szerző korábban a Kommentárban közölt esszéjében 1848-49 esetében az eddigiekhez képest új, a történelmi folyamat egészét összefoglalóan jelző szóhasználatot javasol: emancipációs áttörésről beszél. Ezzel foglalja össze a társadalmi emancipáció, az államjogi emancipáció, a polgári emancipáció és a nemzeti emancipáció eredményeit. Donald Trump kapcsán a szerző bátran kritizálja az ENSZ-t, áll ki a nyugati értékek mellett a dzsihadizmust relativizáló modern értéksemlegességgel szemben, és méltatja a volt amerikai elnök Közel-Kelet politikáját. A sokak által talán a liberális kánonhoz sorolt szerző hivatkozásai között még a Magyar Idők is felbukkan.
Gerő viszont a legkevésbé sem fél kiállni amellett, amit Karl Marx máig sokak által vállalt intellektuális műveként mutat be. Itt újra közölt, 2013-as cikkében kérdéseket tesz fel az MTA azon állásfoglalása kapcsán, mely „aggályosnak” nevezte a közterületek Marxról való elnevezését. Ezzel ezen sorok írója biztosan nem értene egyet, de Gerő könyve csak azt bizonyítja: nagyon is van helye a vitának és a vélemények sokszínűségének a magyar közéletben, a hazai szellemi felhozatalt egysíkúként és leuraltként bemutató kritikák tévednek vagy torzítanak.
A szerző a Sorsok háza-projekt mellett is hosszasan és meggyőzően érvel. Bemutatja sajátos és úttörő elképzelését arról, hogy a zsidótörvények és a későbbi kommunista gazdasági berendezkedés között nem csak, hogy lehet, de kell is párhuzamot vonni, hiszen a többségi társadalom így értheti meg a kisebbségi zsidóság egyedi élményeit. Ezzel nem kell feltétlenül egyetérteni, elég annak megállapítása, hogy a felvetés provokatív, kánontörő és végtelenül merész.
Persze ezen csak az lepődne meg, aki azt hiszi: ma nincsen intenzív szellemi tevékenység és ötletelés a kontinens keleti felén. Aki tudja, hogy
elégedetten és igazoltan teheti le Gerő András esszégyűjteményét.
Gerő András: Mozaik. Magyar jelenidő és történelem. Budapest, Habsburg Történeti Intézet-KKETTKK, 2020. 387. o.
Nyitófotó: Thaler Tamás / Wikipedia
Volt olyan közéleti szereplő, akiben felmerült, hogy Brüsszelből kérhettek egy „szívességet”, míg más szerint „tavaly Magyar Péter berobbanása elsodorta” Gyurcsányék pártját is.
Valaki adja át neki a Sir Robin-díjat, ha a Finga környékén jár. (Ábrahám Robinak most úgysincs fészbukja, hátha ráér.)
Az ikonikus filmből kivágott képen az olvasható: „Sir Robin meséje”.
A demokraták bukott elnökjelöltje nem kevés kritikával illette Donald Trumpék eddigi munkásságát.
Rendületlenül hirdette: országlakosok gyülekezetéből újra összetartó közösséggé, nemzetté kell válnunk. Koltay Gábor írása.
Vezetőedzőjük is elhagyta a Liverpool edzőközpontját.
Színvallásra kényszerítik a visszaélések támogatóit.
#/media/F%C3%A1jl:GeroAndrasFotoThalerTamas.jpg){kind=link}