Semjén: Az európai zsidó közösség vallásszabadságát korlátozza az Európai Bíróság

2020. december 18. 18:43

„Magyarország kereszténydemokrata kormánya mindig védeni fogja zsidó közösségének szellemi és fizikai jólétét, hagyományaik megőrzését” – fogalmazott Semjén Zsolt.

2020. december 18. 18:43

Az európai zsidó közösség vallásszabadságának korlátozásaként értékelte Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes az Európai Bíróság csütörtöki döntését, amely fenntartotta a kóser rituális vágás betiltását Belgiumban. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke pénteki közleményében kiemelte: a határozat az állatjogokat az emberi jogok elé helyezi, különös tekintettel a vallási meggyőződés gyakorlásának szabadságára, ami az emberi méltóság megsértése.

„Magyarország kereszténydemokrata kormánya mindig védeni fogja zsidó közösségének szellemi és fizikai jólétét, hagyományaik megőrzését” – fogalmazott Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes szerint ahogy Magyarországnak, úgy az Európai Uniónak is védenie kell zsidó közösségei vallásszabadságát. "Ha ezt elmulasztja, akkor végül elveszíti saját identitását is" - jegyezte meg.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. december 19. 12:42
Semjén pedig olyan okos...ha kell éjfél előtt 2 perccel lenyom egy komplett disszertációt! https://hvg.hu/itthon/20121211_Semjen_ervenytelen_ELTE_professzorai?fbclid=IwAR2rQz7ngbXqhkfMynyQael3CfjqLS9ylRAV9FC_PEQH4K96KBPmwNkwfGM
hentes
2020. december 18. 19:53
Hagyják már békén a hívő embereket ezek az EU-bürokraták!
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2020. december 18. 18:58
Annak idején a zsidó közösség durván korlátozta egy bizonyos Jézus nevű személy vallásszabadságát. Mondhatni keresztbe tett neki. Erről mi Semjén úr véleménye így karácsony előtt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!