A nap vicce: Puzsér szerint olyan széles körben értették félre a Megbékélés menet célját, hogy nem érdemes a megbékélést forszírozni

A publicista szerint kell egy olyan erő, „amelyik a Fidesz torkára teszi a kést”.

Az MSZP mégsem egyenlő a Fidesszel? – teszi fel a kérdést Puzsér Róbert vidójában.
Nézzék meg Puzsér Róbert videóját, amit a Momentum metamorfózisáról posztolt a YouTube-ra. Miként lesz a rendszerkritikus, mindkét oldaltól elhatárolódó politikai szervezetből az O1G-koalíció ifjúsági tagozata?
„A Momentum Mozgalom, amely az elmúlt harminc évet jött leváltani, amelynek elnöksége szóba sem állt velem, mondván, hogy az EP-választásig az „még nem időszerű”, akik hónapokon át tagadták, hogy a szocialistákkal üzletelnek, a fővárosban összebútoroztak az elmúlt harminc évvel: Budapesten MSZP-DK-Momentum koalíció köttetett. A párt a NOlimpia mögül a budapesti olimpiát megszavazó Karácsony Gergely mögé tántorgott – két évbe sem telt, és az egyetlen ügyüket is elárulták” – írta még korábban egy Facebook posztjában Puzsér. Most videót is posztolt.