A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozóinak hajnali elfogása mindenkit ráébresztett arra, hogy egy droghálózat tagjaként börtönbe is kerülhetnek, írja a police.hu. A sokszor rendezett családi háttérrel rendelkező fiatalok körében sem ritka, hogy az internet kínálta arctalanság mögé bújva olyan közösségi médiás ismeretségekre tesznek szert, mely rossz irányba tereli őket. Így volt ez azokkal a huszonévesekkel is, akik egy chatszobás közösségen belül drogbizniszbe fogtak. A kábítószer beszerzését neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak, és az általuk megrendelt kábítószer futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt egymás között a chatszobában egyeztetve folyamatosan adták-vették.
November 20-án összesen 15 helyszínen ütött rajta a fiatalokból álló drogbandán. A többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak. A több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, extasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is. Mivel információ volt arról, hogy az ugodi gyanúsított fegyverrel rendelkezhet, ezért őt a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el. A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, míg készpénzben több mint tízmillió forintot.