Nem fenyegeti anyagi ellehetetlenülés az önkormányzatokat a PM államtitkára szerint

2020. június 24. 12:56

A csaknem 3200 önkormányzat szabadon vethet ki települési adókat, de körülbelül csak százan éltek ezzel a lehetőséggel.

2020. június 24. 12:56

Az önkormányzati rendszer pénzügyi helyzete stabil, a településeket a gazdasági visszaesés ellenére sem fenyegeti az ellehetetlenülés – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén.

Banai Péter Benőt a bizottság ellenzéki tagjai kérdezték a települések helyzetéről. Válaszában az államtitkár többek között kitért arra, hogy az önkormányzatoknak készpénz- és betétállománya 2019 végén elérte a 800 milliárd forintot, állampapír-állományuk összege 285 milliárd forint. Utóbbin belül a főváros részesedése különösen jelentős, 180 milliárd forint volt az első negyedévben.

A csaknem 3200 önkormányzat szabadon vethet ki települési adókat, de körülbelül csak százan éltek ezzel a lehetőséggel. A válság persze az állami költségvetésen túl hátrányosan érinti a településeket is, de a működésük semmiképp nincs veszélyben – tette hozzá. A bizottsági ülésen a DK javasolta az ingyenes védőoltások kiterjesztését, a méltányossági nyugdíj keretének emelését és korlátozott mértékben a közüzemi szolgáltatások ingyenességét.

A módosító javaslatokat a bizottság elutasította, és Banai Péter Benő sem tartotta azokat indokoltnak. Véleménye szerint ingyenes védőoltásokban évről évre többen részesülnek, miután a kormány jelentősen bővítette az érintettek körét. A méltányossági nyugdíjkeret emelése helyett a 13. havi nyugdíj visszaállítását tekinti megoldásnak.

A befizetett járulékokra és a ledolgozott évekre alapuló nyugdíjszámítás igazságos, szabályai nem változtak, az utóbbi években nyugdíjba vonulók az egyre növekvő béremelkedés miatt magasabb juttatásra jogosultak – tette hozzá. A közüzemi szolgáltatások ingyenességét az államtitkár azért utasította el, mert úgy véli, hogy a rezsicsökkentés jelentős kiadásoktól mentesítette a háztartásokat, az alacsony közüzemi díjakat az állam központilag garantálja. Szükség esetén az érintettek továbbra is kérhetnek segítséget az önkormányzatoktól, hiszen a települések rendelkeznek az ehhez szükséges forrásokkal – hangsúlyozta az államtitkár.

(MTI)

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. június 24. 13:08
Hazudik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!