Angela Merkelnek házi karanténba kell vonulnia

2020. március 22. 19:19

Egyik orvosának kornavírus-tesztje pozitívnak bizonyult.

2020. március 22. 19:19

Steffen Seibert, a szövetségi kormány szóvivője elmondta: „a mai sajtómegjelenés után a kancellárt tájékoztatták arról, hogy egyik orvosának kornavírus-tesztje pozitívnak bizonyult”. Az orvos péntek délután profilaktikus pneumokokkusz oltást adott be a kancellárnak.

A hírt megtudva Angela Merkel úgy döntött, házi karanténba vonul. A következő napokban rendszeresen tesztelni fogják, de a kancellár természetesen otthonából is ellátja majd feladatait – szól a tájékoztatás.

Érdekesség, hogy a Bild szerint a kancellár pénteken azonban még bevásárolni is elment. Az újság, valamint a Portfolio cikke szerint „Merkel először a zöldséges, majd a csemegepulthoz ment és végignézte, hogy miből mi kapható még és végül a kasszasorba állva egy olyan fotó is készült róla, amin jól látható, hogy a félig töltött bevásárló kocsiban miket vett: 4 üveg bor mellett a lap szerint WC-papírt, szappant és üveges cseresznyét is vásárolt, a többi áru sajnos nem ismerhető fel”.

Hozzáteszik: „a lap címében is kiemeli, hogy Merkel bankkártyával fizetett, ahogy azt nagyon sok szakember is tanácsolja ezekben az időkben, hiszen még a bankjegyekkel is terjedhet a vírus. A fényképek alapján Merkel nem halmozott fel durván, csupán néhány terméket vásárolt, igaz nincs gyermeke, férjével ketten élnek”.

Forrás: Bild.de, Portfolio.hu

Címlapkép: Bild.de

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2020. március 22. 23:54
Schattenmorelle, amit vett. Azzal pótoltam ínséges időkben a hazai meggyet. Levesnek, pitébe. Azt az olvasói levelet szerettem volna bemásolni, ahol panaszkodik valaki, hogy két hete nem kapja patikában az idős édesanyjának azt az oltóanyagot, amivel most a Multimuttit beoltották.
kérdés
2020. március 22. 23:33
Nahát. Be szerettem volna másolni egy olvasói levelet, de nem engedte a rendszer. Azt írta ki, csak latin számok, karakterek......erre is nahát. Szokott itt valaki panaszkodni, hogy neki is ezt írja ki. Lehet, hogy ő is másolt volna?
3M..
2020. március 22. 22:19
"Az események bibliai léptékűvé válnak, és Mekkát a történelem során először lezárják. "A sztárok és a first lady-k hosszú névsora (Spanyolország, Kanada) jelentette be, hogy állítólag megfertőződtek. Valójában ezek közül sok teljesen nevetséges, tekintve, hogy soha nem járnak a metrón, vagy mennek emberek közé." https://ujvilagtudat.blogspot.com/2020/03/az-esemenyek-bibliai-leptekuve-valnak.html Szebb Jövőt!
igort
2020. március 22. 21:49
a többi áru sajnos nem ismerhető fel azért ez borzasztó, diktatúra!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!