A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) bizalomról szóló konferenciasorozatának keretében csütörtök délután a politikai rendszereken belüli bizalomról ejtettek szót az előadók. Gyalog jön a bizalom vagy lóháton távozik? Bizalmi közeg-e egy európai város? És mit tanulhatnak a világ politikusai Indiától? Tudósításunkból kiderül!
*
A nyitóelőadást Schöpflin György professzor, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője tartotta. Előadótársait arra figyelmeztette, hogy a bizalom „nagyon nehéz és képlékeny koncepció”, ráadásul „gyalog érkezik és lóháton távozik”, azaz
sokkal gyorsabban lehet lerombolni, mint felépíteni,
ahogy egy holland közmondás tartja. Schöpflin úgy fogalmazott, a működő demokratikus intézményrendszer önmagában kevés a bizalomépítéshez, kell hozzá egyfajta „közös kulturális intimitás” – ennek pedig egy társadalom homogenitása az előfeltétele, mert „a sokszínűség gyengíti a közösségi összetartozását és rombolja a bizalmat”.
Schöpflint Hörcher Ferenc professzor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének igazgatója követte, aki Csontváry Kosztka Tivadar Római híd Mostarban c. festménye kapcsán kijelentette: „Az európai városnak politikai filozófiája van”, ez pedig nem más, mint a személyes ismeretségek társadalmában való részvétel és hierarchia filozófiája. Az európai városok speciális helyzete a kutató szerint egyrészt azok önkormányzó voltából, másrészt falakkal jelölt földrajzi behatároltságukból fakad. A kulcsszavak az európai város ideológiájában a kiegyezés, a konfliktus és a kereskedelem.
Az európai városokhoz Hörcher szerint bizalmi egységek,
hiszen akárcsak a városoknak, a bizalomnak is határai vannak, „nem nyúlik át birodalmakon, korlátozza a földrajz”. Zárszava így hangzott, „ha azt akarjuk hinni, hogy valakiben bízni lehet, akkor hinnünk kell annak a lehetőségében is, hogy másvalakiben pedig nem lehet bízni” – hiszen a bizalom a professzor szerint csak addig bír értelemmel, amíg határok övezik, az univerzális bizalom értelmezhetetlen.
James M. Skelly, a béke- és konfliktustudomány professzora, az iASK kutatója a politikai szereplők megbízhatóságáról adott elő. Kezdésül a „morális sérülés” fogalmát definiálta, azt a jelenséget, amikor mások hűtlenek lesznek a morálisan helyes döntéshez. Innen vezetett át pesszimista tézisébe, miszerint a világon alapvetően semmilyen közéleti szereplőben nem lehet bízni. A kormányoknak azért nem, mert a kormányok mindig hazudnak. Erre példaként az iraki és afganisztáni háborúk elindítása és fenntartása melletti amerikai érveket hozta fel: „A kormány ismét hazudott, épp úgy, mint a vietnámi háború idején.”