„Lehet olyat mondani, hogy egy nép szorgalmas? Lehet olyat mondani, hogy a németek szorgalmasak?” – hangzik el a kérdés a tavaly elhunyt Heller Ágnes egy 2017-es életpálya-interjújában. „Igen. Lehet ilyet mondani!” – válaszolja határozottan Heller, kiemelve persze, hogy ez csupán megváltoztatható hagyomány, és nem hisz a néplélekben. A gyakorlatban teljesen mindegy, hogy „hagyomány”, „nemzetkarakter” vagy „néplélek” miatt eltérők az egyes nemzetek, kultúrák. A lényeg az, hogy mások, és ez tükröződik gazdasági sikerességükben és úgy általában az élethez való viszonyukban. Ezt az alapvető igazságot tagadja a nyugati világ mai kánonja, és ezért döbben meg Heller kijelentésén a kérdező.
Az európai és amerikai társadalmat átjáró egyre növekvő feszültség fő oka ez a mantra, kánon, már-már vallás. Az elitek vallása, amelyet középkorias módon a tömegekre kívánnak kényszeríteni: ezt kell gondolnod, vagy nem vagy haladó, ezt kell vallanod, vagy akár az állásod is veszélybe kerülhet, és így tovább. A „te is más vagy, te sem vagy más” teória azonban téves, a valóság nap mint nap megcáfolja. Ezt az átlagember érzi. Ha bemegy a brüsszeli Molenbeek mélyére, látja, hogy az ott lakók mások. Ettől még a marokkói vagy a török építészet, konyha és kultúra csodálatos. Az afgán történelem mélységei hatalmasak, nem is beszélve Szíriáéról vagy Egyiptoméról. Valami mégis más, nagyon más. Ahogy Európa, Észak-Amerika, Dél-Korea, Kína és Japán sem véletlenül lett ennyire sikeres – másokhoz képest. Ennek oka van. Azok a társadalmak, amelyek a tudást, a munkát, a szorgalmat többre értékelik, ahol az adott szó többet jelent, többre jutnak.