Kína rendszerét a társadalmi rend legitimálja – Kusai Sándor Kína-szakértő a Mandinernek

Hetven éve született meg a Kínai Népköztársaság: az államalapító Mao Ce-tung kultusza rendíthetetlen még?

Ez nem személyi kultusz, ennél összetettebb jelenségről van szó.

aki helyreállította az ország egységét, és elindította az országot egy nagyon mély társadalmi átalakulás útján. A szélsőségeitől, különösen az élete utolsó 15-20 évének szélsőségeitől a kínai közvélemény és a hivatalos kínai politika is elhatárolódik.

Épül egy másik kultusz is, Hszi Csin-ping elnöké, aki tavaly államfői mandátumát végtelenítette, és megjelentette saját vízióját az államról. Ő hogyan viszonyul Mao szellemi hagyatékához?

A jelekből, jelzésekből, amelyeket mutat, azt a következtetést lehet levonni, hogy az általános közvélekedéshez hasonló értékelése lehet Mao Ce-tungról, inkább pozitív képe van róla. Azt, hogy az aktuálpolitikában milyen módszereket vesz át Maótól és milyeneket nem, azt az aktuális belpolitikai helyzet határozza meg számára. Az is biztos, hogy Mao ellenlábasa, Teng Hsziao-ping iránt nagyon nagy tiszteletet mutat, a nemzeti ünnep előtt külön elment megkoszorúzni a volt politikus szobrát.

Mao uralma alatt, főleg a kulturális forradalom idején több millió kínait öltek, nyomorítottak meg. Van bármilyen reflexió erre? Vagy még mindig a ,,történelmi nihilizmus” vétségét követi el, aki erre bűnként tekint?

A ,,történelmi nihilizmus” kategóriája természetesen ugyanúgy érvényes, mint korábban, a kérdés az, hogy az aktuális kínai jogértelmezés szerint éppen mit tekintenek nihilizmusnak.

csak az a kérdés, hogyan, milyen formában, milyen keretek között.

Hetven év alatt Kína drámai változásokon ment át. A mai, modern Kína – főleg a metropoliszok népe – hogyan látja, értékeli saját kezdeteit, az 1949-es kommunista államot?

Az elmúlt hetven évből Kína azokat a sikereket, amelyeket most érzékelünk és amelyekért nemzetközileg is sikeresnek tekinthetjük, az elmúlt negyven év reformjai által érte el. Bár ez kétségtelenül azon alapult, hogy 1949-ben egy egységes, szilárd állam alapjait tették le – ez a része tehát Maóhoz kötődik. A kínai közvélemény, főleg a nagyon erős városi középosztály azonban továbbra is ambivalensen viszonyul ehhez: egyrészt tisztában van az eredményekkel, maga is megéli a sikereket, másrészt viszont többet, jobbat akar, és még mindig nem dolgozta fel a kommunista múlt szélsőségeit. Tehát egy árnyalt kép él a kínai közvélemény többségében a kezdetekről, egy kis pozitív túlsúllyal.

A kommunizmus, a marxizmus jelenti ma is a hivatalos ideológiát, de a kínai gazdaság egy fél-kapitalista szemlélet alapján működik. Mit jelent a kommunista eszme a mai Kína számára? Egy éppen még érvényben lévő ideológiát a több ezer éves állam egyben tartásához?

Kínában az eszmei, szellemi, ideológiai folyamatok máshogy alakulnak, kicsit bonyolultabbak, mint nyugaton. Hagyománya van annak, hogy különböző vallások, eszmerendszerek egyidejűleg együtt éljenek. A kommunista ideológia tehát nem egyértelműen negatív vagy egyértelműen pozitív jelenség, hanem beleilleszkedik egy olyan újfajta, a tudományban szinkretistának nevezett megközelítésbe, amely többféle elgondolást is magában foglal és többféle nézetet, társadalomszervező elvet, gazdasági modellt akar összehangoltan alkalmazni. Efelé halad a Kínai Kommunista Párt hivatalos ideológiája is, és ezt a társadalom jelentős része ebben az összetett, többrétegű formájában el is fogadja.

A fiatal kínaiak számára az internet és az utazások révén kinyílt a világ, a vágyaik is nyugatiasak lettek, jól akarnak élni. Az állam engedi a jólétet, ennek ára viszont a kontroll, a szabadságjogok korlátozása. Működik ez a furcsa társadalmi szerződés?

Ez a modell jelenleg működik. Azért is, mert a valóság kicsit árnyaltabb, mint ahogy ön leírta. Az internetező kínai fiatalok, középkorúak jelentős részének nem is hiányzik a külső internet, hiszen ők főleg egymásról akarnak tudni. Mi, Magyarországon gyakran elfelejtjük, hogy

– ez így van Kínában, az Egyesült Államokban és Oroszországban is. A másik szempont pedig az, hogy a szabadság és a társadalmi rend értelmezése nálunk más, mint Kínában, ezért könnyen csalódás érhet bennünket, ha egyszerűen rávetítjük Kínára a mi világunk elképzeléseit. A kínaiak ugyanis másképp gondolkodnak.

A hivatalos indoklás szerint egy másfélmilliárdos népességű, hatalmas területű országot csak autoriter módszerekkel lehet egyben tartani, a társadalmi-gazdasági feszültségeket csak erélyes állami fellépéssel lehet kordában tartani. A nyugati tradicionális szabadelvű értékek – jogállam, független bíróságok, sajtószabadság – beengedése végzetes lenne a kínai rendszer számára?

Kínában nemcsak a vezetés és a hivatalos politika mondja ezt, hanem a lakosság is azon a történelmi tapasztalaton nőtt fel, hogy

és akkor mindenki rosszabbul él majd, az éhségig és a nyomorig süllyednek. Ez az egyik legitimációs elem. Ráadásul a kínai közvélemény azon része, amely sokat utazik külföldre, és tapasztalata van arról, hogy milyen az állam nyugaton, milyen a sikere a nyugati demokratikus társadalmaknak, nemcsak a jót látja, hanem a rosszat is. És végül arról, hogy mit jelent a liberális jogállami és piacgazdasági elvek érvényesülése egy ázsiai társadalomban: nos, ez soha nem egyszerű jelenség. Ha valaki megvizsgálja India működését vagy az indiai demokrácia jellegét, akkor rájön, hogy az egyáltalán nem olyan, mint a nyugati minta egyszerű lemásolása, és a gazdasági sikerek sem ilyen egyszerű receptek alapján jönnek.

Van azonban egy másik kínai modell: Tajvan. Ott a 70. évfordulót éppen nem ünneplik, a Kuomintang más legendáriumot épít. Mennyire szoros Peking ölelése körülöttük jelenleg?

Tajvan más modell sok tekintetben, de egyben ugyanúgy egy összetett gondolkodású modell. Nem szabad elfelejteni, hogy miközben Tajvanon a formális demokrácia szabályrendszere érvényesül, közben annak tartalmát mélyen áthatják a régi, tradicionális, tekintélyelvű konfuciánus elemek. Természetesen a tajvaniak másképp látják 1949-et, hiszen a vesztes mindig másképp látja az események kimenetelét, mint a győztes.

és eltérő politikai-társadalmi rendszerében is kihívást jelent számára. Ez azonban a praktikus gazdasági, kereskedelmi, turisztikai forgalmat a kínai oldalon nem zavarja. A két Kína újraegyesítésére nincs rövidtávú megoldás, ez különböző ellentmondásokat fog felszínre hozni a következő években is.

Ahogy véget értek az ünnepségek Pekingben, Hongkongban kedden is véres tüntetések voltak. A rezsim sokat tesz azért az elmúlt években, hogy emberarcúnak mutassa magát, Hongkongban azonban újra elveszti ezt az ál-ártatlanságát.

A hongkongi helyzet romlása több tényezőre vezethető vissza. Jelenleg egyre inkább közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor a tüntetések tolerálhatatlanná válnak a kínai központi kormány számára, így ezeket a mozgalmakat fel fogja számolni. Remélhetően többnyire békés eszközökkel. A tüntetések radikalizálódásáról érdemes figyelni a híradásokat: nemcsak a rendőrök alkalmaznak erőszakot, hanem a tüntetők is, a helyzet egyre inkább közelít a tüntetéstől a zavargásig. A zavargást pedig soha egyetlen állam sem szokta eltűrni.

Kína nagy félelme, hogy megismétlődik az 1989-es Tiananmen. Milyen forgatókönyv vagy körülmények esetén tudna megrendülni az egypárti, központi államhatalom?

Egyelőre nincs olyan helyzet, hogy a közeljövőben várható lenne a központi kínai hatalom megrendülése. De ha egy mély gazdasági válság törne ki, ha a kínai gazdasági-társadalmi struktúra, a jólét összeomlana, annak természetesen súlyos politikai következményei lennének. Ennek a közvetlen veszélyét azonban én nem látom. Nincs ilyen helyzet Kínában, ezt tudomásul kell venni.

Fotók: MTI