Hova jutott a rendszerváltástól mostanáig a nemzet? Mi volt a közös célunk? Mit akartunk, mielőtt a cél elérésébe vetett hitet néhány katasztrofális év alatt az ezredfordulóra felzabálta és nevetségessé tette az az egészséges cinizmus? Mi végre volt ez az egész? Hogyan tovább?
Magyarországon hegemónia van. Ennek hozadékaként az emberek politikailag belesüppedtek egy kényelmes apátiába, az árkok nekem sekélyebbnek tűnnek, mint valaha. Örülnek Orbánnak? Még a saját tábora is csendes, a többiek morgolódnak hét éve, hiába. Beletörődtek a szituációba, inkább világi dolgokba ölik az energiájukat. A 2018-as választás egyelőre nem tűnik titánok harcának, inkább fog az előző kettőre hasonlítani: egy behemót, aztán két 20%-os erő, és a kicsik marakodása a küszöbért. Nem szükségszerű, de valószínű.
Az ellenzék hét év alatt a maradék kapcsolatát is elvesztette a többségi társadalommal: a Fidesz-szavazók megfejthetetlen rejtélyt jelentenek számukra, 2 millió megdelejezett zombinak látják őket, nem is foglalkoznak velük. De a többieket, akik 2018-ban végre ikszelhetnének rájuk is, és elsöpörhetné Orbánt, őket mi mozgatja?
A megszólításukra tett elhalt próbálkozások hullarakása tetején állva, a megdöbbentő szereptévesztésben élő váteszek egy 200 001 Demokratás plakátot szorongatva mutogatnak 9.7 millió emberre vádlóan:
nem vagytok méltóak ránk, jöjjön már egy külső hatalom, könyörgöm, tegyen meg helytartóvá!
Lesz itt szakértői kormány, elszámoltatás, és népoktatás is, de még milyen!
A 2 millió zombis közhely mellett gyakran feltűnik az itteni kommentekben is az „5 millió” megfejthetetlen szavazó.
Mi az modell, ami jól illene a magyar választók többségére? Mi az, amit az otthonmaradók hiába keresnek az ellenzékben? Mi az, ami miatt a kormányra dühösen az öklét rázó újra a Fideszre szavaz? Jótékonyan átléptem a társadalomtudósokon (sokuk bólogatva helyesel az előbb említett SZDSZ-plakátos látnok vádbeszédét hallgatva); és látva, hogy a rendszerváltás óta már mindent sikerült képviselni ami csak importálható a nyugati politikából, vagy nosztalgikusan előásható az elmúlt 100 év magyar politikájából, figyelmen kívül hagyom őket is, és a rendszerváltás idealizmusát próbáltam egy leegyszerűsített célként megfogalmazni.
Legyen népi vagy urbánus, értelmiségi, munkás, mezőgazdász, nyugat vagy kelet-magyarországi, mi volt a közös cél? Mit akartunk, mielőtt a cél elérésébe vetett hitet néhány katasztrofális év alatt az ezredfordulóra felzabálta és nevetségessé tette az az egészséges cinizmus, amivel mindenki – már a fideszes szavazó is – viszonyul a politikához?
*
A válasz: 1990 Ausztriája.
Lehetne 1992 Németországa, 1985 Nyugat-Európája, de az osztrákok itt vannak a határ túloldalán, és 1990 szép kerek szám. Bármilyen legenda is élt az átlag magyarban a Nyugatról, leginkább megerősítést kapott a megnyíló határokkal; és a rendszerváltással többé nem volt semmilyen béklyó ami visszafogna minket a felzárkózástól. Bizony, akkoriban még a felzárkózást emlegették, mintha az osztrákok megállnának egy helyben és bevárnának minket. Hogy ez az olló csak nyílna, akkor még elképzelhetetlen volt. Még a 2004-es EU-csatlakozás előtt is élt ez az álom, csapattagok leszünk, a Nyugat partner, tényleg nem lehet kifogás ezután.
Ma már beérnénk a 27 évvel ezelőtti Ausztriával.
Nincs ezzel semmi baj. Ideális hely: ideológiailag irreleváns, nem is azért nézzük. Kit érdekel, milyen alkotmányuk volt, milyen párt kormányzott? Legyen gazdálkodó, melós, közalkalmazott, senki nem nyomorog, sőt. És mit kell feladni cserébe? Semmit. Még a szociális háló is európai, nem a spártaian alacsony újraelosztás okozza a versenyelőnyt, ami miatt a balszerencsések az utcán találnák magukat.
Mit lehet ezen nem szeretni? Ha ezt el tudták érni olaj export nélkül, nekünk is sikerülnie kell, cinizmusnak itt helye nincs!
Bármennyire is naív álom, a kamionos szomszéd 1992-ben egy nyár alatt valutából felhúzott háza ma is áll. Hogy csempészett is ezért? Megbocsátható, az elmúlt 27 év politikusaihoz képest egy egyenes ember.
Hogy miért nem a 2017-es Nyugat a cél? 2004 óta sokat romlott a Nyugat megítélése itthon, a 2008-as válság nem segített, mára pedig kezd egy kicsit őrültnek tűnni: a sok furcsaság, ami a Go, Trabi, Go-ban kultúrsokként érte Udot, ma már norma. És az sem segít, hogy legalább egy Don-kanyarnyi gazdasági kivándorló szállítja haza első kézből a tapasztalatokat, akik többsége a kinti társadalom szerencsétlenebb felén tengődik. Ennek az imidzsnek a javításán fáradozni a baloldalnak vesztes küzdelem.
1990 Ausztriája nem ideológiai cél: gazdasági, abból is földhözragadt, ingatlanban, autóban, nyaralásban mérhető. A papírvékony felső-középosztályba született huszonéves baloldali ideológus már pökhendin fintorog, és valami pezsgőmarxista baromsággal söpri le a proli igényét, aki sokkal jobban járna ha az ő világmegváltó hobbija mentén szavazna, lehetőleg őrá.
A felső-közép jobb szárnyát sem kell félteni, akik nyugodtabban aludnának, ha a dacos, magát sokszor megmosolyogtatóan polgárnak nevező középosztály helyett inkább leszedált és kiszolgáltatott jobbágyok lennének a kerítésen kívül. Horthy alatt világszínvonalú exportunk volt, és Budapesten sem volt dugó, értetlenkedik a XII. kerület.
A politikai elit 2018-ban versenybe szálló pártjai az értetlenségtől bizalmatlanságon át a paranoiáig terjedő skálán látják a magyar népet. A demokráciába vetett hit nem a választóknál rengett meg, hanem az értetlenül álló politikusnál. Mi bajuk van ezeknek, hogy nem szeretnek? Miért nem vagyok jó?
Semmi bajuk, 1990 Ausztriája kell nekik, a többi felesleges ökörség nélkül.
A jólét sokkal fontosabb az ideológiánál!
*
Az apátia köde
A konzervatív szavazók 2002-2010 között szívesen mentek utcára, jól öltözve, jól szervezetten, egyenes gerinccel, Polgár(tm)-ként, de amint nyert a Fidesz, a status quo kényelmébe süppedve elnémultak. Nem szeretnek a szavazófülkén kívül agitálni, az MDF által 1990-ben ígért nyugodt erő korszaka számukra 2010-ben elkezdődött, egy időben a baloldal diktatúra-pánikjával. A 2 millió ma csendesebb, mint 2 ezer. Mind a kormány, mind az ellenzék levonja a számára kedvező konklúziót a hallgatásból.
Erős kezű jobboldali kormányt szélsőjobbról kritizálni nem könnyű feladat. A 2010 óta megváltozott vidéken a jelentős mértékben felszámolt anarcho-zsarnokság és az ezzel javult cigány-magyar együttélésnek köszönhetően a Jobbik szavazóinál is csend honol. Két hét alatt nem lett rend, de hét év alatt érezhetően csökkent a feszültség. Vona, Toroczkai, a kormány, az ellenzék többi része mind-mind a számára kedvező konklúziót vonja le ismét a Jobbik 20%-ot hozó bázisáról. Mindnek nem lehet igaza.
A két csoport együtt eldönti a 2018-as választásokat, csináljon bármit is a többi. Erre is van számunk: bukhatott akárhány időközit a Fidesz, mondhatott akármit a híveknek a Jobbik a népszavazásról, 3.3 millió nem szavazat beérkezett múlt ősszel.
Próbáljuk megtalálni az embert, akinek tetszett az IMF elleni szabadságharc, de annak is örült azért, amikor a netadó megbukott. Sőt, lehet, hogy az olimpia kudarca kapcsán is fellélegzett, igaz, gyanakodva figyeli a szervezőket. Népszavazáson részt vett, nemmel voksolt. A CEU ügyre legyint.
Feltételezve, hogy az ezeket az ügyeket összekötő kapocs 1990 Ausztriája, vizsgáljuk meg a magyar választók egyik archetípusát, aki látszólag ellentmondásos személy.
*
A magyar libertariánus
A magyar libertariánus a vidéken és a budapesti agglomerációban található. Retorikájában megkeseredett és sikertelen, de ne tévesszen ez meg minket, valódi eredményei tükrében beletartozik a Kelet-Európához korrigált középosztály fogalmába. Gyurcsányos lábtörlőjén keresztül a házába lépve kifakult fideszes mágnest látni a hűtőszekrényen még az előző évtizedből.
Ne tévesszen ez meg minket, mert szerinte Orbán egy geci, mondja legyintve. És a politikai paletta többi szereplője sem jár jobban: Vona egy hülye gyerek, a többi párt pedig SZDSZ 2. Az MDF-et, FKGP-t vagy MIÉP-et szóba hozva némán eltekint a fejünk fölött, és a nyakán kiduzzadnak az erek. A vadabb alternatívákat ne is említsük: legyen fővárosi zöld biciklis vegán, vagy az érpataki polgármester, bármilyen szinten kiszolgáltatottnak lenni az ilyen szélsőséges figurák akaratának, az számára elképzelhetetlen. Ugorjuk a témát.
Egzisztenciáját a rendszerváltás rosszabbik felén találva, az elmúlt 25 év megpróbáltatásai ellenére építette fel sikeresen. És ahogy a megfakult hűtőmágnes mutatja, 1998, legkésőbb 2002 óta stabil Fidesz-szavazó. Kiábrándult, nem lelkesedik Orbánért, de az igazat megvallva a konzervatív akkor megy az utcára, ha nagyon-nagyon muszáj, és azért hogy máskor ne kelljen, elég legyen ikszelni a fülkében. A lábtörlő is annak a bunkerkorszaknak a mementója, amikor a Fidesz, vesztesen, egyik napról a másikra a Magyar Nemzet és a Vasárnapi Újság kivételével a hidegben találta magát. Ez utóbbit is folyamatosan ostorozta a független humor mércéje, a Heti Hetes. Maradt az élőben networkölés, lehet, hogy még petíciót is aláírt, hogy a most indult HírTV legyen benne az alap kábelcsomagban, ami aztán be lett programozva a távirányítón az 1-es gomb alá, és nem is váltott csatornát a következő években.
Elhitte volna 2003-ban, hogy 10 évvel később, a Fidesz által uralt köztévé nézése közben követi majd el a gondolatbűnt, amikor a családi legendáriumban élénken élő Rákosi-korszakot véli felfedezni a kőkemény és leplezetlen propagandában? Letudja az elmúltnyolcév emlékével, hogy végül is visszajár? Nem ideális szituáció, de a káröröm kárpótol?
Akárhogy oldotta fel ezt, és még sok, 2010 óta az idegeit próbára tevő intézkedést, 2014-ben újra a Fideszre szavazott. És jó eséllyel 2018-ban is oda fog. Miért ez a bizalom egy libertariánustól, aki nem szereti, ha ugráltatja a hatalom, egy olyan kormánynak, ami öntörvényűségét tekintve a Kádár-rendszer óta rekorder?
A Fidesz-kormány 2010 óta sok mindenbe kőkeményen beleszól, de ez megáll az eltartott rétegek szintjén: legyen vélt vagy valós adófizető, a rendpártiságot és a fiskális szigort évtizedek óta követeli, és minden lazítást ezzel kapcsolatban a pénze elherdálásának és hosszabb távon egy pokolba vezető útra térésnek él meg. A lusta segélyes mémmel harcolni lehet, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy irdatlan mennyiségű politikai tőkét emészt fel minimális eredménnyel. Orbánék kiszolgálták, és a libertariánus elégedett, bármennyire is ellentmondásos tőle.
Iskolák, könyvek, központosítás, poroszos-keresztény restauráció? Ne higgyük azt, hogy a magyar libertariánus nem volt fiatal, és hogy önmagának ezt kívánta volna. De az alternatívája az elmúltnyolcév, ahol a baloldali ideológiát támogató, vagy csak a torkukon lenyomott iskolák képtelenek voltak bármilyen konfliktust kezelni, még egy diák megbuktatásának a gondolata is impotens pánikot váltott ki. A gyerek nem felnőtt, valami szigor amúgy is kell, és a rendetlen iskolának a jó tanuló látja a kárát, márpedig a magyar libertariánus a gyerekét és az unokáját oda pozicionálja,
számára az elmúlt 25 évből a „polgár” brand felelt meg a legjobban, bárhová is dugta a Fidesz újabban.
És ne is kérdezzük erről többet, mert előjön a sorkatonasággal.
Akárhogy is nézzük, 2010 óta a középosztályt sikerült a leginkább békén hagyni,
sőt, bizonyos szemszögből rájuk lett optimalizálva az adórendszer és a – baloldal szemében véres rongy – újraelosztás is.
Mi van a lenyúlásokkal, legyen föld, vállalkozás, piac? A magyar libertariánus szemében az, aki 200 milliós vagyonnal lépett a 2010-es évbe, minimum gyanús. Valami szoci mutyi biztos közre játszott, nem kár érte. Bármilyen kaszát is lenget a kormány, jóval a feje fölött teszi.
Az amerikai libertariánus gyenge államot akar. A magyarnak nincs baja az erőssel, addig amíg azt legitimnek érzi. A kormány öntörvényűséget képes racionalizálni, ha nagyon muszáj: a legitim hatalom ismertetőjegyének véli. Ha elkerülhetetlen, hogy a feje fölött legyen valaki, akkor az legyen egy erős ember, a legerősebb. A hatalomra ácsingózó kákabélű hipszterek garantálják, hogy a szavazás napján felkeljen a fotelből.
*
Politikai fitnessz függvény
Megismerve ezt a makacs, 2018-ban sóhajtozva Fideszre ikszelő embert, és elfogadva az Ausztria 1990 modellt, tegyük fel, hogy képesek vagyunk meggyőzni a politikánkról. Mi ez a politika? Jobboldali? Baloldali? Közép? Fasizmus? Az ideológia másodlagos, és ha emiatt bárki tiltakozik, rossz úton jár. Vagy nem vágyik 1990 Ausztriájába, vagy már megteremtette magának, rossz tanácsadó.
A helyes politika kialakításhoz semmi másra nincs szükség, mint egy adott témát megfeleltetni egy fitnessz függvénynek: ez a politikai álláspont, cselekedet, narratíva közelebb visz minket 1990 Ausztriájához, vagy távolabb taszít? Ha közelebb visz: jó. Ha távolabb: rossz.
Ha nem visz egyik irányba sem: luxusprobléma, irreleváns, semmi keresnivalója a politikában. 27 éve várunk, ne vesztegessük az időnket ezzel.
Ennyire egyszerű.
Ennek a függvénynek a folyamatos alkalmazásával előbb-utóbb körvonalazódnia kell egy olyan programnak, ami meggyőzné még a magyar libertariánust is, hogy arra szavazzon aki ezt kínálja. Mire őt sikerül meggyőzni, milliónyi kevésbé makacsabbat is sikerült. Olyanokat is, akik több ciklus óta otthon maradnak.
*
Momentum
>A Momentum győzelme az olimpiás népszavazással nem meglepő. Találtak Budapesten annyi embert, amennyit mindig lehet találni Orbán ellen, kellő áldozattal. Az Ausztria 1990 fitnessz függvénnyel sem egyértelmű győzelem, mert spórolás szempontjából az, viszont a negatív kampány nem illik az idilli képbe. Nem is ez az érdekes.
Ami meglepő volt az ügy kapcsán, az a kormánypárti hátország közönye.
Hol az stabil 2 milliós tömeg, akinek ki kellett volna állni az olimpia mellett? Mi volt ez a csönd?
1990 Ausztriája mércéjével a rendezés költségei károsak: az adófizető középosztálynál jobb helye lenne a pénznek. Vagy akár a kórházakban. Bárhol, ahol messze vagyunk a céltól. Azonban, nagy jóindulattal és kormánypárti szemmel eljátszhatunk a gondolattal, hogy az olimpia nyereséges lesz. Nem csak nyereségesnek, vastagon nyereségesnek kell lennie, mert a ma elvett pénz csak nagyon sokára fial. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy az olimpia az egyik legjobb befektetés, és 2024 után egyszer csak ugrunk egy hatalmasat Ausztria felé.
Ha így is lenne, senki nem kommunikált még csak ehhez hasonlót sem a kormány részéről.
„Az olimpia az álmunk!”, ennyi. Evidencia.
Tévedés. 1990 Ausztriája az álmunk. Ha az olimpia segít oda jutni, lesz rá vevő. Az ilyen narratíva hiányában a kormány egyedül maradt a harcban az álmáért.
Nem minden költekezés rossz, nem lehet mindent lélegeztetőgépben számolni, de a középosztályt képviselni ebben az ügyben nem szociális demagógia. Ők az adófizetők. Senki nem adta el nekik az ötletet.
*
CEU és az 1990-es Nyugat
A CEU által képviselt ideológia lényegében a progresszív szélsőbaloldali amerikai felsőoktatás legújabb vívmányait képviseli, ellentéte mindannak, ami nyugati szemmel norma volt akár 20 évvel ezelőtt. Obama újraválasztása után, a második ciklusos kormányokra jellemző Történelem Vége tudatállapotban az amerikaiakra irányított agitáció sokaknak felnyitotta a szemét. A szószólói, kérdőre vonva, sok tagadás után inkább előre menekültek, és kimondták: igen, ez a cél, és büszkén vállaljuk!
Fontos eleme ez az alt-rightos kulturkampfnak,
azonban Magyarországon vagyunk, nem az USA-ban, nem a Twitteren.
Mi történik ha a CEU-t dobjuk a fitnessz függvénybe? Az 1990-es Ausztria totális megváltoztatását, gazdaságilag, kulturálisan és demográfiailag? Elbukik, csúfosan.
Pontosan ezért értelmetlen az ellene folyó harc: a magyar társadalom azon apró szeletén kívül, ami 24 órán belül mozgósította magát a CEU bekóstolását követően, senkit nem érdekel. A transznemű gyerekek a National Geographic címlapján kevesebb embert érdekelnek Magyarországon, mint az elavult gázkonvektorok. Kevesebb fiatalt is, ők is költöznek gázkonvektoros lakásba, nem csak az idősek problémája ez.
Irreleváns. Egyértelmű, hogy erre a kulturális importra, ami az elmúlt másfél évben az USA-ban is nevetség tárgya lett, végképp nincs itthon szükség, nem visz közelebb 1990 Ausztriájához. Ahogy az ellene folyó kultúrharc importjára sem.
Miért támadta meg a kormány? Több elmélet is napvilágot látott, az egyik, hogy a – Momentum által megkezdett – vidéki építkezésben gátolja az ellenzéket azzal, hogy a budapesti értelmiségnek minden áron megvédendő célt szemel ki magának. Amíg ezzel vannak elfoglalva, az építkezés szünetel, és a vidék is csalódottan veheti tudomásul, hogy a baloldal prioritási sorában még mindig megelőzik fővárosi hobbiproblémák. Ha épp nem a CEU lenne, akkor talán a KDNP szurkálná a Budapest Pride-ot, a lényeg, hogy fogyjanak a hetek 2018-ig.
Lehet, hogy ez a taktikai elterelés egy békés, elégedett hátországgal elég lenne. Viszont a jelenlegi helyzetben nem csak irreleváns, hanem egyenesen káros. A ház ugyanis lángokban áll, CEU nélkül is. A Momentumnak pedig, úgy tűnik, több esze van, nem ugrott a gumicsontra, nem állt az élére a barikádoknak, építkezik vidéken tovább. Valaki végre figyelt Schiffer András üzenetére a megszállási emlékmű kapcsán.
*
Korrupcióval 1990 Ausztriájába
Egy kormányközeli milliárdos ma reggel is gazdagabb lett. Minden héten van valami hasonló hír. És van rá magyarázat, a kormányközeli véleményvezér a világ legtermészetesebb dolgaként fejti ki, hogy az adott milliárdos a a self-made man legjobb példája, aki saját erejéből lett sikeres. Van aki énekelni tud, van aki jól úszik, ő jó a pénzcsinálásban. Olcsón veszi, drágán adja el, bárki utána tudja csinálni. Ha rosszindulatú akarnék lenni, azt mondanám, hogy ez a Kormánypárti Hutzpah csúcsteljesítménye. De nem vagyok az, mert megpróbálom a meggyötört, Fidesz-szimpatizáns magyar libertariánus megtaposott szívében megtalálni a remény utolsó cseppjét, és érte elhiszem, hogy igen, ez nem korrupció. A közvagyon jó menedzselése. Ennyi.
Érezzük, már csak a csendből is, hogy a választóknak ez egyre nehezebben megy.
És a kormány, valamint a hozzá közel álló sajtó meg sem próbálja a fenti esetet olyan narratívába helyezni, legyen akármilyen nevetséges narratíva is, hogy az jöjjön ki a végén: ez mind azért történik, hogy az ország közelebb kerüljön 1990 Ausztriájához, a milliárdos 1990 Ausztriájának a katalizátora!
Nem, semmi erőfeszítés. Ez van, pont. Nincs itt semmi látnivaló.
Teljesen mindegy, hogy mit gondolsz ennek a kormánynak a korrupciójáról, vagy a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakéról, létezik-e, mindkettő saras, mindkettő ártatlan, egy biztos: még az MSZP-SZDSZ is ügyesebben kommunikálta, hogy a kőröshegyi völgyhíd a jövőbe vezet, és így minden pénzt megér. Ők legalább megpróbálták.
Ijesztő, hogy a fitnessz függvényen mekkorát bukik a jelenlegi kormány ebben a témában azzal, hogy zéró erőfeszítést tesz.
A hátország fásult, és 1990 Ausztriáját akarja. Nem holnap, nem 2018-ban, egy út is elég, ami oda vezet.
Egy lépésnyi gesztus abba az irányba. Ki hajlandó ilyet kínálni?
A hűtőmágnes ott virít a két generációs, félig kifűtött családi ház konyhájában. A gyerekek hazajöttek húsvétra, aztán mennek vissza külföldre. Hogy mikor alapítanak családot, és hol, nincs válasz a szülőknek. És itt még behúzzák az ikszet jövőre, ez még a jobbik eset. A türelem fogytán.
*
Nemzethalál
Vizsgáljuk meg a jelenlegi kormányt annak a szemével, aki soha nem szavazott a Fideszre. Miért nem volt a rendszerváltás vége, a diktatúra kezdete 2010? Sokan jósolták a 2017-es állapotokat, de már 2011 nyarára. Végül nem lett államcsőd, világvége, nem léptünk ki az EU-ból, és az elégtétel néhány túlkapás kivételével elég puha volt, igaz, hét év távlatából szummázva drasztikus. A szabadságharc, a bosszú, a káröröm még a fideszes szavazónak is terhes ennyi idő után, és jogosan kérdezik meg:
mi végre volt ez az egész? Hogyan tovább? Sok mindent elnéztek a kormánynak és a holdudvarának, joguk van feltenni a kérdést.
Még nincs minden veszve. Az Ausztria 1990 modell szemszögéből a rendszerváltás csődje, egy sötét korszak kezdete akkor jön el, ha az aktív választók többsége feladná ezt a 27 éve kitűzött célt.
Szerencsére ezt még nem értük el, de ha egyszer elérnénk, hogy ki lesz a hatalmon, a mostani kormány, vagy egy ellenzéki formáció, irreleváns. Katasztrófa lesz az országnak. Hajlandó még valaki képviselni ezt az álmot, kormányban vagy ellenzékben?
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
Még börtönben kerülhet a panaszkodó elkövető – ha nem is emberölésért.
„Örülök Dávid, hogy a fővárosi munkádhoz az oldalamat és videóimat használod, sokadjára” – írta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője.
A politikai hullarablás e minősített esetén nem rugóznék tovább.
Kocsis Máté szerint a szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembemegy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával.
A magyar gazdák ellenzik a brüsszeli javaslatot.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
