Hamarosan kezdődik a védőoltási hét

2017. április 20. 11:52

A gyermekkorban adható és adandó védőoltások mellett nem árt gondolni a felnőttkorban kérhető védőoltásokra is – mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa.

2017. április 20. 11:52

Szlávik János a hamarosan kezdődő védőoltási hét apropóján arról beszélt, a közelmúlt tömeges kanyarós megbetegedései vagy az influenza okozta halálozás emelkedése arra figyelmeztet, hogy a felnőttkorban kérhető védőoltásoknak is nagy szerepük van a különböző betegségek megelőzésében. Ezek közé sorolta a tetanusz, a kanyaró, a hepatitis A és B, a bárányhimlő, a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás és az influenza elleni védőoltásokat. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: „fájdalmas pontja ez az infektológiának”, hiszen a rendelkezésre álló térítésmentes oltóanyag-mennyiség csupán fele fogyott el a legutóbbi szezonban. Az osztályvezető főorvos hangsúlyozta, hogy az influenza nem egy banális betegség, és úgy vélte, az embereket jobban „megszólító” kampányra van szükség a beoltottak arányának növeléséhez.

A romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban Szlávik János közölte, négyezer megbetegedést regisztráltak és huszonegyen belehaltak a fertőzésbe. Megjegyezte, Romániában kötelező a kanyaró elleni védőoltás, de az elmúlt években elterjedt oltásellenes vélemények miatt drasztikusan csökkent a védőoltásban részesülők száma.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Szlávik János kérdésre válaszolva azt mondta, véleménye szerint Magyarországon a bárányhimlő és az agyhártyagyulladás elleni védőoltást kellene a kötelező oltások közé beemelni. A szakember úgy fogalmazott, nem kell félni az oltásoktól, és nem fogadható el, hogy világszerte olyan betegségekben haljanak meg emberek, amelyek ellen létezik hatékony és aránylag olcsó védőoltás.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!