Miként lehetséges, hogy a Szeretet meghalt?

„»Szombat elmúltával, a hét első napján hajnalban Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt« (Mt 28,1). Elképzelhetjük lépteiket… a temetőbe igyekvő ember tipikus járását, az összezavarodott ember megfáradt, bizonytalan járását, aki nem tudja elfogadni, hogy mindennek így legyen vége…Elképzelhetjük könny áztatta, sápadt arcukat… És a kérdést: miként lehetséges, hogy a Szeretet meghalt? (...)  Ha egy kicsit megerőltetjük képzeletünket, ezeknek az asszonyoknak az arcában felfedezhetjük megannyi édesanyának és nagymamának az arcát, azoknak a gyermekeknek és fiataloknak az arcát, akik oly sok embertelenség és igazságtalanság terhét és fájdalmát hordozzák.

Látjuk visszatükröződni bennük mindazoknak arcát, akik a várost járva érzik a nyomor fájdalmát, a kizsákmányolásból és emberkereskedelemből fakadó fájdalmat. Azoknak az arcát is látjuk bennük, akik megvetéssel találkoznak, amiért ők bevándorlók, nincs hazájuk, se otthonuk, se családjuk; mindazoknak az arcát, akiknek tekintete magányról és elhagyatottságról árulkodik, akiknek keze már meglehetősen ráncos.

Visszatükrözik azoknak a síró asszonyoknak és anyáknak az arcát, akik azt látják, hogy gyermekeik életét betemette a nagymértékű korrupció, mely jogoktól foszt meg és derékba tör megannyi igyekezetet; betemette a mindennapi önzés, mely keresztre feszíti és szertefoszlatja sokak reményét; betemette a megbénító és meddő bürokrácia, mely nem engedi, hogy a dolgok változzanak. Az ő fájdalmukban mindazoknak az arca ott van, akik a várost járva keresztre feszítve látják az emberi méltóságot.”