A nő erre azt feleli, hogy esze ágában sincs, egyrészt, mert a kismamának nincs első osztályú jegye, másrészt mert „semmi kedve egy visító gyerek mellett ülni”, és még meg is van fázva.
„Gyerekkel vagyok, ezt tiszteletben kellene tartania. Miként tiszteljük az idősebbeket is” – mondja neki az anya, hozzátéve, hogy a gyerek „nem sivalkodik, jobban viselkedik, mint ön”.
A vita – melyet egy másik utas rögzített a telefonján, töltött fel a Facebookra, majd vett le onnan a modern idők legnagyobb dicsőségére – kissé elfajult, az egyik utastárs szerint úgy vélte, hogy babával van, tehát oda ül, ahova akar. Az ügy végül úgy oldódott meg, hogy egy másik utas felajánlotta a helyét a kismamának.
Hasonló történetet alighanem bárki fel tudna idézni, és bár sokak tartoznak abba a csoportba, akiket nem zavarnak a gyerekek, vajon egy vonat- vagy egy repülőjeggyel nyugalmat is vásárolunk?
Nyilván nem, de sokan szoktak arra hivatkozni, hogy nem kötelesek a gyerek(ek) sírását, hancúrozását hallgatni, míg a másik oldal azzal érvel, hogy a gyerek az gyerek.