A Városháza Parkban, a Deák Ferenc tér közelében negyedik alkalommal rendezik meg a Téli Fesztivált és Karácsonyi Vásárt. A csodás fényligetben idén is felállították a város karácsonyfáját, a gyerekek környezettudatos fenyőket díszíthettek fel, emellett óriási adventi koszorú is a látnivalók közé tartozik. A családias rendezvény egyik központi eleme a jótékonykodás: idén a fő támogatott a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyulását segítő Érintettek Szülői Egyesület. A gazdag kulturális programokat nem kell fagyoskodva hallgatni, hiszen fűtött Üvegház is üzemel. A kézműves kirakodóvásár is számtalan kincset tartogat, érdemes bóklászni a pavilonok között.
A Várkert Bazár előtti terület is benépesült egyedi faházakkal, ahol kézművesek kínálják meseszép portékájukat, közben pedig ínycsiklandozó fogások és különleges forralt borok között lehet válogatni, és gyönyörködni a budapesti látnivalókban. Itt mindig történik valami: hétvégenként kórusok lépnek fel, lélegzetelállító jégszobrok készültek, és a gyerekek számára is változatos programokat tartanak. Aki nagyon fagyoskodna kint, megnézheti a Régi korok karácsonya című tárlatot vagy az interaktív játékkiállítást is.
A Duna másik partján, a Bálna épületében és annak teraszán egészen január 2-ig tart az Advent Fesztivál, amelyen minden korosztály jól szórakozhat. A korcsolyapálya ingyenesen használható, és sportolás közben olyan egyedi panoráma tárul a látogatók elé, amilyen máshol nem látható. A kézműves kiállítóknál rengeteg ajándék beszerezhető, közben pedig ingyenes koncerteket is lehet hallgatni.